Kilenc hónap alatt közel 5600 lakás gyulladt ki Magyarországon

2022. október 5. – 14:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén szeptember végéig csaknem 5592 lakás gyulladt ki Magyarországon, a lakástüzek következtében 443 ember sérült meg, és 58-an vesztették életüket – írja a katasztrófavédelem közleményében.

A lakástüzek áldozatainak átlagéletkora 64 év, a legfiatalabb 28, a legidősebb 102 éves volt. A tűzoltók az égő épületekből idén 310 embert mentettek ki.

A lángok megfékezése átlagosan negyven percet vett igénybe. A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra. A lakástüzek harmincnyolc százalékát tíz percen belül eloltották a tűzoltók. Idén eddig összesen 3737 órát töltöttek a lakástüzek eloltásával a tűzoltók. Az épületekben összesen 84 ezer négyzetméternyi terület égett le.

Mint írják, 704 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban vagy a nappaliban csaptak fel a lángok.

A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

A fűtési szezon kezdetével a lakástüzek kockázata is nő, ezért a legbiztonságosabb, figyelmeztet a katasztrófavédelem, ha úgy vágunk neki a szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket, és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, viszont a családi házakhoz előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt ezen az oldalon vagy a 1818-as hívószámon a 9-es és 1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.

A kémények megfelelő működésének ellenőrzése azért is kiemelten fontos, mert hibás vagy szabálytalan kémény működtetése esetén kéménytűz és szén-monoxid-mérgezés következhet be. Szeptember végéig 849 szén-monoxiddal összefüggő eset miatt riasztották a tűzoltókat, 124 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 9-en pedig életüket vesztették a mérgező gáz miatt – írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!