„Ebben a helyzetben a pedagógusoknak nem marad más eszköze” – a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nyilatkozatban állt a tanárok mellé

2022. október 5. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

A szakszervezet a következő nyilatkozatot adta ki:

„A pedagógusok polgári engedetlenségének oka a kormányzati jogsértés és a közoktatás állapota. A köznevelési intézményeket érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló (II. 11) 36/2022. kormányrendelet súlyosan csorbítja a pedagógusok sztrájkhoz való jogát, és lényegében ellehetetleníti a sztrájkot, mint érdekérvényesítési eszközt.

Ebben a helyzetben a pedagógusoknak nem marad más eszköze érdekeik hatékony képviseletére, mint a polgári engedetlenség. Ezért maradéktalanul támogatjuk a pedagógusokat a jobb munkakörülményekért és a közoktatás rendbetételéért folytatott küzdelmükben. A kiváló pedagógusok politikai okokból történő eltávolítása csorbítja a diákok tanuláshoz való jogát, és rontja eredményeiket.

Tegyük világossá: ebben a helyzetben nem a tiltakozó pedagógusokat, hanem az oktatási ágazatért felelős politikusokat kell elbocsátani! Elbocsátások helyett haladéktalanul emelni kell a pedagógusok bérét, és neki kell látni a közoktatás reformjának, hiszen Magyarország jövője az oktatásban rejlik!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!