Az AKG mindkét épülete zárva tart, szolidaritást vállalnak a kollégáikkal

2022. október 5. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán zárva tart az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) mindkét telephelye, gyermekfelügyeletet viszont biztosítanak. Az AKG pedagógusai szolidaritásukról biztosítják az oktatás helyzetéért aggódó, sztrájkjogtól megfosztott kollégáikat, és különösen a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátottakat, írja az iskola honlapján. Az iskola egy tanára lapunknak azt mondta: „Ez nem rólunk szól, hanem az oktatásról, az mindenkinek az ügye. Ha én nem tanár lennék, akkor is fontosnak tartanám, hogy megfizetett, megbecsült tanárok megfelelő körülmények között tanítsák a gyerekeinket.” Szerinte a kirúgásokkal az ügy egy másik szintre lépett, és nem engedhetik meg, hogy megfélemlítsék őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!