Megszületett Donáth Anna kisfia

2022. október 3. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megszületett a momentumos Donáth Anna gyereke, adta hírül a politikus a Facebook-oldalán:

Mint ismert, Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője májusban gyermeke születésével indokolta meg, hogy miért nem indult újra a Momentum elnöki posztjáért. Mint akkor írta,

„csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek.”

A képviselő közleményében azt írta, nem fog eltűnni, a Momentum politikusaként továbbra is mindent meg fog tenni egy igazságos, emberséges Magyarország megteremtéséért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!