Orbán Viktor: Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az Úristenben, nem az áradatra, hanem mindig a partra figyelve

2022. október 1. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ki kell bírni a próbatételeket, és „épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az Úristenben, nem az áradatra, hanem mindig a partra figyelve” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten a megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten a Kálvin téri református templomban.

Az MTI híradása szerint a kormányfő azt mondta, ahol nagy a szükség, közel a segítség, és ez így volt azon a szörnyű napon is, amikor bejárták a Ráday kollégium kiégett folyosóit. De már akkor ott volt a remény is, mert a tragédia másnapján azonnal megindult az adakozás, és alig telt el pár nap, több millió forint gyűlt össze a munkálatokra és a kollégisták megsegítésére.

Mint ismert, 2019. január 23-án tűz ütött ki a kollégium bejáratánál, a lángok ezután szétterjedtek az épületben, ami használhatatlanná vált, ezért le kellett bontani. A tűzben egy 47 éves veszprémi férfi, aki későn észlelte a tüzet, életét vesztette. Mint kiderült, a tüzet gyújtogatás okozta, három fiatalkorú az időtöltés kedvéért felgyújtott egy matracot a bejáratnál. Ellenük halált előidéző közveszély okozása bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre tavaly januárban. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Orbán az új kollégium ünnepélyesen átadásán azt mondta, amikor a régi, Ráday utcai felőli bejáraton lép be az ember az épületbe, egy monumentális lépcsősor fogadja, amelynek első fordulójában egy szoborcsoport van a református hit hőseivel.

„Az ősök tekintete megmér bennünket, azokat is, akiket az ország vezetésére és megvédésére szólítja a kötelesség.”

A miniszterelnök szerint a cél, amelyet a reformátorok adtak, „nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is”. Ezért nem volt kérdés, hogy az állam, illetve a kormány a magyar reformátusok mellé áll a bajban, hiszen ezért nemzeti a kormány. Több ez, mint kötelesség, inkább törlesztés, mert sok mindent kaptak a kollégiumtól, mióta megnyitotta a kapuit.

Úgy vélte, ami a Ráday kollégiumban történt, az a nemzet javára vált. Református lelkészek nemzedékei indultak el innen, szolgálták becsülettel Magyarországot, vitték magukkal hitüket, tudásukat, önérzetüket és magyar mivoltukat, elfogadták a nehéz próbatételt és Isten csodát tett általuk. Orbán azt mondta, Magyarország pedig újra és újra erőt kapott az újrakezdéshez, a megújuláshoz, a rombolás utáni országépítéshez. Erre a megújuló erőre, amely a református identitás lényegét jelenti, ma legalább akkora szükség van, mint a második világégés vagy a kommunista rendszer bukása után volt.

Orbán Viktor a mostani próbatételek között említette a háborút, az éhínséget és a járványokat. Mint mondta, ki kell állni és meg kell harcolni az igazunkért, „egyenként és nemzetként egyaránt”. A nehézségek most igencsak nagyok, de ahol az ember ereje elfogy, ott „mindig kipótolja a kegyelem.” A kormányfő hangsúlyozta: bármilyen sötétek a felhők, bármilyen magasra csapnak a hullámok, és bármilyen legyőzhetetlennek tűnnek az akadályok, csak a zsoltár szavára kell hallgatni: bízzatok!

Az MTI fotósorozata alapján a kollégium átadásán ott volt Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is. Az istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök arról beszélt, nagyon sok minden elégett a tűzben, odalett egy ember élete is és „mélyen, csöndben, kitartóan kellett imádkozni”, hogy Isten megmutassa a veszteségben a „gonoszt jóra fordító szeretetének erejét”. Elsősorban Istennek „köszönjük, hogy építhettünk” – mondta, hozzátéve, hálával tartoznak azért is, hogy maguk mellett és mögött tudhatták a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök személyes támogatását, a gyülekezetek és mindenki más segítségét.

Az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthonban három szinten 48 szobában laknak az idei tanévtől a KRE hittudományi karának hallgatói és néhány más karon tanuló diák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!