Langyos lesz a meleg víz, kicsavarják az izzókat a Közszolgálati Egyetemen

2022. október 1. – 17:13

frissítve

Langyos lesz a meleg víz, kicsavarják az izzókat a Közszolgálati Egyetemen
Résztvevő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának budapesti oklevélátadó ünnepségén 2022. július 15-én – Fotó: Kovács Anikó / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Elérte a spórolási hullám a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a Facebookon tette közzé a rektor utasítását a téli időszakra vonatkozó takarékossági intézkedésekről. A rektor a következőket rendelte el:

  • december közepétől két hónapra bezárják a kollégiumokat (kettőt kivéve);
  • bezárják az egyetemi épületeket december 19. és január 9. között (kivéve a szárnyépületet);
  • az egyetemi épületeket, így a kollégiumokat is legfeljebb 18 fokra fűtik (kivéve a rendelőket),
  • az uszodát is bezárják december 19-től, de azt január végéig;
  • a vizsgaidőszakban távolléti vizsgáztatás lesz;
  • a tavaszi félév szükség szerint távolléti oktatásban indul majd.

A rektor utasításából kiderülnek a részletek is, például az is, hogy:

  • az Orczy park világítását kikapcsolják este 8 és reggel 6 között; de
  • az egyetem díszkivilágítását is leoltják este 9-kor;
  • sötétbe borulnak a sportpályák;
  • az egyetem épületeiben a meleg víz kevésbé lesz majd meleg;
  • de a kézszárítóknak is lőttek, kikötik őket;
  • kicsavarják minden második izzót, fénycsövet;
  • nincs kiskapuzva melegedés: betiltják az olajradiátorok, hősugárzók használatát;
  • de azokat rektori engedély nélkül be sem lehet vinni;
  • bezár a vívóterem, a Ludovika Oktatási Központ, a Tópart Épület és a lövészklub is;
  • és vége a féktelen autózgatásnak: az üzemanyagkártyával legfeljebb 40 ezer forintig lehet tankolni havonta.

Egyéb csemegékért és részletekért tanulmányozzák az utasítást a posztban:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!