A józsefvárosi rendőrök nagy erőkkel keresik Farkas Krisztofer Attilát és ismeretlen társát, akik bozótvágó késsel támadtak – egy férfit már elfogtak, írja a Police.hu. Pénteken a Blaha Lujza térhez vonult ki hat-hét rendőrautó, a Népszínház utca környékén olvasóink szerint két csoport esett egymásnak, „a helyzet rendkívül feszült volt”.
A rendőrség szombaton azt közölte, hogy garázdaság bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2022. szeptember 30-án 17 óra 30 perc körül a Budapest, VIII. kerületi Blaha Lujza téren, feltehetően egy
gázspray-vel lefújtak egy férfit, majd egy bozótvágó késsel támadtak rá, aki könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök tíz percen belül a helyszínre értek, és két embert előállítottak a kerületi kapitányságra. Egyikőjüket, egy 20 éves férfit a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, két másik társát még keresik.
A két társ egyike ismeretlen, a másikukat viszont beazonosították a rendőrök, és el is rendelték a 22 éves Farkas Krisztofer Attila körözését. Amennyiben tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – kéri a rendőrség.