A nagy érdeklődés miatt az első napon összeomlott a népszámlálási rendszer

2022. október 1. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

A nap folyamán több olvasónk is jelezte, hogy a szombaton az online kitöltéssel kezdődő népszámlálásban nem tudnak részt venni, mert az online felület nem működik megfelelően.

A népszámlálás honlapja
A népszámlálás honlapja

Estére aztán annyiban változott a helyzet, hogy minden kétséget kizáróan rosszá vált a felület. Olyannyira, hogy a népszámlálás zöld számát felhívva egy robothang egyből arról tájékoztatta a telefonálókat, hogy a nagy érdeklődés miatt a népszámlálás online rendszere összeomlott.

Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy mikorra állhat helyre a rendszer. A 2022-es népszámlálás több etapból épül fel, október 1. és 16. között online lehet megadni a népszámláláshoz szükséges adatokat, aki ezt elmulasztja, azt népszámláló biztosok keresik fel, aki pedig így is kimarad a dologból, az végül november végén a helyi jegyzőnél számoltathatja meg magát személyesen.

Este kilenc körül egyébként úgy állt a dolog, hogy volt olyan kollégánk, akinek nagyon sokadik próbálkozásra sikerült bejutnia a kitöltőfelületre, szóval nem teljesen reménytelen a helyzet.

Frissítés: Végül este tíz után ismét működőképessé vált a felület.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!