Orbánnál panaszkodik a 18 fok miatt a Vasutasok Szakszervezete

2022. szeptember 27. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Vonja vissza, de legalább alaposan értékelje át a kormány az állami intézményekben kötelezően bevezetett 18 fokos hőmérsékletről szóló rendeletet”

– követeli Orbán Viktornak írt levelében a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ közleménye szerint a MÁV-munkahelyek nagy részén képtelenség betartani a 18 fokos hőmérsékletre vonatkozó szabályozást – ezt az elmúlt őszi napok tapasztalatai alapján is mondja a szakszervezet. A VSZ elnöke, Meleg János szerint már most látják, hogy

„ha nem lesz változtatás a szigorú, csaknem embertelen kötelezettségen, tömeges betegállománnyal kell számolni a vasutasok körében”.

Meleg hozzátette, a MÁV-nál nemcsak irodában, hanem kisebb állomásokon, megállóhelyeken is dolgoznak emberek, „ahol a szolgálati helyiségeket még mindig kályhával vagy különféle egyszerű hősugárzókkal fűtik, így kizárt, hogy folyamatosan tartani lehessen az előírt, egyébként sem komfortos hőérzetet biztosító 18 fokot.” Ennél azonban még nagyobb gond szerintük, hogy az alacsonyan tartott hőmérséklet ártalmas az egészségre.

„Embertelen és egészségtelen ilyen alacsonyra korlátozni a hőfokot ott – is –, ahol például a nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának a munkavállalók, de kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik, vagy ha mégis, akkor számolniuk kell a megbetegedéssel”

– fogalmazott Meleg. Hozzátette: vannak olyanok is, akiknek kintről, a szabadból kell bemenniük elázva, átfagyva az épületbe, azonban „meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben”. „Átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz” Meleg szerint, így súlyos aggályok merülnek fel. A VSZ elnöke kifejtette,

„az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül.”

A Vasutasok Szakszervezete levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó rendeletet. A szakszervezet azt is kérte, hogy a kormány alakítson ki egy új, egészségre nem káros megoldást a munkavállalók képviselőivel egyeztetve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!