Csak az emberek harmada ismeri az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokat Magyarországon

2022. szeptember 27. – 06:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan nincsenek tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival, írja az MTI a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a MOKK) felkérésére készített közvélemény-kutatás alapján.

Mint a felmérésből kiderült, az élettársi öröklés hazánkban még mindig sokaknak homályos, csak az emberek harmada ismeri a vonatkozó szabályokat. Bár a korábbinál némileg többen ismerik az élettársak vagyonjogi viszonyaira vonatkozó szabályokat, még mindig nagyon sok a tévhit. Emellett habár csaknem egymillióan élnek élettársi kapcsolatban,

  • az emberek nagyjából fele tudja, hogy az élettársakra más vagyonjogi szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra;
  • csaknem minden harmadik ember tudja, hogy az élettársak automatikusan nem örökölnek egymás után;
  • és sokan csak párjuk halála után szembesülnek azzal, hogy végrendelet híján semmire sem jogosultak a hagyatékból.

Emellett, mint a kutatás írja, még azoknak a nagy része is tévhitben él a szabályokról, akik arról tudnak, hogy házasság esetén más az öröklés, mint az élettársi kapcsolatban: ráadásul az élettársi kapcsolatban élők között az átlagosnál nagyobb a rosszul válaszolók aránya.

A MOKK felmérése alapján egyébként a tavalyihoz képest javult a tudatosság ezen a téren: míg idén a megkérdezettek 35 százaléka volt biztos abban, hogy végintézkedés nélkül nem örökölhetnek egymás után az élettársak, és 40 százalék tudta rosszul, addig 2021-ben még csak az emberek negyede válaszolt jól, fele pedig rosszul. A megkérdezettek 25 százaléka pedig nem tudott válaszolni.

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az élettársi kapcsolatok száma, a legutóbbi, 2016-os KSH-felmérés szerint minden tizedik magyar választotta ezt az együttélési formát a házasság helyett. A MOKK kitér arra, hogy a törvény szerint az élettársak együttélésük ideje alatt is önálló vagyonszerzők maradnak, ezért ettől eltérő megegyezés, például élettársi vagyonjogi szerződés hiányában jogilag, a törvény alapján nem keletkezik közös vagyonuk.

Tóth Ádám, a kamara elnöke szerint élettársi kapcsolatban érdemes elgondolkozni végrendelkezésről vagy közjegyző/ügyvéd által hitelesített élettársi szerződésről, ugyanis az élettársak nem törvényes örökösei egymásnak. „Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy hiába éltek együtt évtizedekig, és hiába született közös gyermekük is, ettől még nem lesznek örökösei egymásnak” – írja a kutatás közleménye.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!