Karácsony azt üzente az egyik leggazdagabb magyarnak, hogy ne zárja be a csepeli munkásszállót

2022. szeptember 23. – 08:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Október 15-tel bezár a Csepel Művek területén lévő 300 férőhelyes munkásszállás a drasztikusan megemelkedett energiaárak miatt, számolt be nemrég az Rtl.hu a hírről. A tulajdonos az Indotek Group, amely az egyik leggazdagabb magyar, a NER közelében rendszeresen felbukkanó Jellinek Dániel érdekeltsége. Az ott élők nem tudják, hova mennek majd, az önkormányzat nem tud helyet biztosítani a számukra.

Az Rtl.hu megkeresésére az Indotek Group azt mondta, hogy a helyi szolgáltató felmondta a szálló hőszolgáltatási szerződését, és a megemelkedett rezsiárak olyan többletterhet jelentenének a lakóknak, amit vélhetően már nem tudnának kifizetni. A lakóknak ugyanakkor szerintük időben jelezték a problémát, hogy másik szállást kereshessenek. A csatorna riportjában megszólaló egyik férfi két éve költözött oda három gyermekével. Egy hónapra több mint százezer forintot fizetett a szállásért, de egy lakás kaucióját már nem tudná kifizetni.

Ezek miatt intézett most nyílt levelet Jellinek Dánielhez Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely. „Tisztelt Jellinek Dániel! Mi nem ismerjük egymást, de olvastam, hogy ön nagyon gazdag ember. Tiborcz István egyik üzleti partnere, 100 milliárdos vagyonával a tizedik leggazdagabb a magyarok között” – kezdte a Facebookon pénteken közzétett üzenetet.

„Felszólítom hát, mondjon le egy napi profitjáról, és biztosítsa, hogy az ön tulajdonában lévő csepeli munkásszállón legyen fűtés, és ne kerüljön utcára az a csaknem 150 felnőtt és 50 gyerek, akik most ott élnek. Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy ők, a munkásszálló lakói, valójában emberek. Éppen annyira emberek, mint azok, akik az ön luxusszállodáiban százezreket fizetnek egy-egy éjszakáért. Sőt, sokan közülük még gyerekek, akik az ön döntése miatt nemcsak a lakhatásukat veszítik el, hanem a családjukat is, hiszen a törvények alapján az utcára került gyerekeket a gyámhatóság elveszi szüleitől” – folytatta.

Karácsony aztán azt írta, neki ne jöjjön azzal, hogy megnövekedtek a költségek, mert abban úgysem tud a Fővárosi Önkormányzattal versenyre kelni. „Mi mégse rakunk utcára senkit. Biztosíthatom arról, ha nem intézkedik tulajdonosként a munkásszálló bezárásának visszavonásáról, akkor gondoskodom róla, hogy minden jóérzésű budapesti polgár mély megvetése kísérje önt. Áldozza be egynapi profitját, cserébe nyugodtan alhat” – zárta levelét a főpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!