Féléves csúszással sem sikerült elbírálni az összes napelemes pályázatot

2022. szeptember 13. – 12:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány 2021 decemberében írt ki egy napelemes pályázatot, 201 milliárd forintnyi keretösszeggel. A Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva elnevezésű pályázaton 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást kaphattak az átlagjövedelem alatt kereső háztartások: napelemrendszerek esetén bruttó 2,9 milliót, komplex, fűtés-korszerűsítéssel egybekötött napelemprojekteknél pedig 11,3 milliót.

Rengetegen jelentkeztek a támogatásra, csakhogy a lebonyolító állami szervnek nem sikerült időben elbírálnia a pályázatokat.

A 24.hu cikke szerint a beadási határidőig – ami február 6. volt – több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz (TIM). A feltételek szerint márciusban meg kellett volna születniük a támogatói okiratoknak, azonban ezeket csak féléves késéssel, augusztusban kezdte megküldeni a lebonyolító, az ÉMI Nonprofit Kft.

A minisztérium adatai szerint szeptember 7-ig 21 800 pályázó, vagyis a kérelmezők kevesebb mint fele rendelkezett támogatói okirattal.

Holott a lebonyolító azt ígérte a 24.hu-nak nyilatkozó egyik pályázónak, hogy augusztus végéig mindenkinek kiküldik az okiratot egy „kisokosnak” nevezett útmutatóval együtt, ami a kivitelezés miatt fontos. A határidőt ezután kitolták október 31-ig.

Mindez azért is lényeges, mert előfinanszírozás révén lehet hozzájutni a támogatási összeghez, a kivitelezők a támogatási összeg 40 százalékát hívhatják le előlegként, a teljes összeget csak akkor kaphatják meg, ha elkészültek a munkával. Az egész igénylési procedúra körülbelül 2-3 hónapot vesz igénybe, tehát a pályázók jó eséllyel idén még nem számolhatnak alacsonyabb rezsiköltségekkel.

Ráadásul a pályázat kiírása óta nagyot drágultak az alapanyagok, de az euróárfolyam és a magas infláció is csak tovább emelte a költségeket. A napelemes rendszerekkel foglalkozó Energiatakarék SLR Kft. értékesítési igazgatója, Kujáni Péter azt mondta a 24.hu-nak, hogy akár 400-600 ezer forinttal is többe kerülhet most egy-egy projekt, a komplexebb beruházásoknál pedig már milliós tételt jelent a 10 százalékos költségnövekedés.

A megnövekedett költségek miatt sok kivitelező kiszállt a projektből, mivel bizonytalan, hogy az ügyfelek mikor juthatnak hozzá a beruházáshoz szükséges előleghez, illetve a támogatáshoz.

A minisztérium szerint minden rendben van a pályázatokkal, és közben már be is jelentették a második ütemet, ami 2023 tavasz helyett már idén novemberben megnyílik.

A pályázat érdekessége, hogy az uniós helyreállítási alapból (RFF) finanszírozná a támogatásokat a kormány, csakhogy ezt a pénzt még nem kapta meg az ország a jogállamisági viták miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!