Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt rendőrségi vezetőt

2022. szeptember 13. – 19:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy volt rendőrségi vezetőt – közölte a bíróság kedden. A sajtóközleményben a volt rendőrségi vezető nevét nem említik, de valószínűsíthető, hogy a bíróság ma az egykori Pest megyei rendőrfőkapitány, Ármós Sándor ügyében hozott – nem jogerős – ítéletet. A Magyar Nemzet még januárban cikkezett a dandártábornok és társa ellen zajló bírósági eljárásról.

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a másodrendű vádlott egy találmányával kereste meg régi ismerősét, az elsőrendű vádlottat (valószínűsíthetően Ármós Sándort), akit arra kért, hogy kapcsolatai révén segítsen neki megszervezni, hogy találmányát bemutassák a Belügyminisztériumban. A másodrendű vádlott a találkozón azt is elmondta, hogy több büntetőeljárás is folyamatban van ellene, egy másik ügyben pedig a bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítélte, amelynek egy részét már be is fizette.

A férfiak megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott segít megszervezni a találmány bemutatását, és közbenjár azért, hogy megszüntessék a másodrendű vádlott ellen zajló büntetőeljárásokat. Illetve azt is megígérte, hogy elintézi, hogy a férfi a pénzbüntetés fennmaradó részét részletekben fizethesse ki. Cserébe az elsőrendű vádlott azt ígérte, hogy segít társának megszerezni a pénzt, ami egy külföldi örökséghez kapcsolódó ügylet lebonyolításához kellett. Ebben valóban segített is társának, azonban semmit nem tett annak érdekében, hogy másodrendű vádlott ellen zajló büntetőeljárások megszűnjenek, illetve azt sem intézte el, hogy a pénzbüntetést részletekben fizethesse ki.

A bíróság mai nem jogerős ügydöntő határozatával az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 2,5 millió forint vagyonelkobzásra. A másodrendű vádlott az ítélet szerint folytatólagosan elkövetett befolyás vásárlásának bűntettében bűnös, ezért őt a bíróság 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság vele szemben elrendelte egy korábban kiszabott börtönbüntetés végrehajtását is.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védőik elsődleges felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Magyar Nemzet januári cikke azt írja, hogy Ármós Sándor hivatásos szolgálati viszonyát 2017. április 30-ával szüntették meg, miután a tábornok méltatlanná vált a belügyi szolgálatra, majd első fokon még hat év fogházat kapott. Másodfokon ezt mérsékelték négy évre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!