Azt hallucinálta, hogy meglőtték és túszul ejtették, nagy erőkkel vonult ki a TEK

2022. szeptember 11. – 08:43

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn kora este egy váci férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy valakik meglőtték, sok vért vesztett és támadói még mindig otthonában vannak. A túszejtéses, lőtt sérültes bejelentés után a váci rendőrök haladéktalanul a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték.

A váci Arany János utcába indított egységek terepszemlét végeztek, majd próbálták felvenni a kapcsolatot a bejelentővel. A környéket lezárták, a társasházban ideiglenesen beszüntették az áram-, és gázszolgáltatást, beszerezték az épület alaprajzát, és megerősítő erőket, mentőegységet hívtak.

A dolog akkor kezdett gyanús lenni, amikor a bejelentő szomszédja azt mondta, ő nem hallott lövéseket. Mint a Police.hu-n írják,

„ugyan a helyzet nem tűnt sem valóságosnak, sem életszerűnek, ez azonban nem akasztotta meg a rendőri intézkedéssorozatot. Nem volt ugyanis kellő mennyiségű és megalapozott információ, amely megcáfolta volna a bejelentés tartalmát”.

Az erkélyen keresztül a rendőrök néhány szót váltottak a bejelentővel, aki azt állította, két lövést kapott és támadói azóta sem mentek el. Ezután a Terrorelhárítási Központ speciálisan kiképzett munkatársai behatoltak a lakásba, ahol egyetlen férfit, a bejelentőt találták, sérülések nélkül. A 31 éves férfin a szerhasználat jelei látszottak, a TEK-esek földre vitték és végül megtörték aktív ellenállását.

A férfi a rendőri intézkedés közben alkarján és állán sérült, a mentő azonban nem emiatt vitte elsősorban kórházba, hanem azért, mert a lakásában kábítószergyanús anyagot találtak, és a viselkedése hallucinációra utalt.

A férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hatóság félrevezetése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez, továbbá a rendőri művelet több százezer forintos költségeinek megfizetésével is számolnia kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!