Idén is ingyen kapják a HPV elleni oltást a hetedikes lányok és fiúk

2022. szeptember 06. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK). Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában. A védőoltást – a korábbi tanévekhez hasonlóan – idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

A hetedikes lányok a 2014/2015-ös tanév óta vehetik igénybe ingyenesen a védőoltást, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik. A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást. Az NNK szerint a HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb.

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. Az oltással megelőzhető a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vakcina hatásos és biztonságos – írta az NNK.

Kövess minket Facebookon is!