Orbán Viktor Moszkvába utazott Gorbacsov temetésére, Putyinnal nem találkozik

2022. szeptember 3. – 08:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szombat reggel Moszkvába utazott, hogy lerója kegyeletét Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán ezek szerint a több hetes, Horvátországban töltött szabadsága után mindössze egy napot töltött itthon, amibe egy kormányülés fért bele (még a szokásos pénteki rádióinterjút is kihagyta). A miniszterelnök legutóbb február elején járt Moszkvában, amikor még csak fokozódott a feszültség az orosz-ukrán határon, és az orosz hadsereg papíron csak hadgyakorlatot tartott. Orbán akkor „békemissziónak” nevezte a látogatást – azóta már tudjuk, hogy ez nem volt túl eredményes.

A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz. A magyar delegációban a miniszterelnökkel tart Oroszországba többek között Deutsch Tamás, Schmidt Mária és Orbán Balázs. A Kreml szóvivőjének nyilatkozata szerint Putyin nem találkozik Orbánnal a moszkvai látogatás során.

Orbán Viktor Gorbacsov temetésén szeptember 3-án Moszkvában – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters
Orbán Viktor Gorbacsov temetésén szeptember 3-án Moszkvában – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában hunyt el.

Vlagyimir Putyin már bejelentette, hogy egyéb teendői miatt nem vesz részt a temetésen, amin egyébként lesz hivatalos katonai tiszteletadás, de nem minősül állami temetésnek. Elég erős a kontraszt Borisz Jelcinnel, akinek a temetésére 2007-ben Putyin nemzeti gyásznapot rendelt el, és természetesen ő maga is részt vett a búcsúztatáson.

Ez beleillik abba a képbe, hogy Gorbacsovot a nyugati világban általában pozitív megítélés övezte, de Oroszországban egyre inkább negatív. Az orosz köztévé propagandaműsoraiban mostanában egyre nyíltabban nevezték árulónak, aki a Szovjetunió felbomlásáért felelős. Ezt pedig Putyin a háború óta adott nyilatkozataiban rendszeresen a 20. század legnagyobb politikai katasztrófájának nevezi, és egyre többet utal arra, hogy az egykori szovjet birodalom és befolyási övezet újjáépítése a célja; az Ukrajna elleni háború pedig ennek első lépése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!