Több cég nem szállít iskolatejet szeptembertől, mert nem ad rá támogatást az állam

2022. augusztus 31. – 10:25

frissítve

Több cég nem szállít iskolatejet szeptembertől, mert nem ad rá támogatást az állam
Tejet isznak diákok az iskolatej- és iskolagyümölcs-programról tartott sajtótájékoztatón a X. kerületi Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégiumban 2018. szeptember 7-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Naszálytej Zrt. és a Happy Tejtermék Kft. a Telexnek megerősítette, hogy nem szállít iskolatejet szeptembertől. Az Agrárminisztérium a Telexszel azt közölte:

az iskolatej program folytatódik a következő tanévben is, lesz rá elegendő forrás.

A Csömöri Hírek írta meg nemrégen, hogy váratlan levelet kapott több önkormányzat, így a csömöri is a Naszálytej Zrt.-től, amiben a cég azt írta: felmondja az iskola- és óvodafenntartókkal a szerződéseit, mivel a kormány már nem ad támogatást a gyerekeknek eddig biztosított iskolatejhez. Csömörön így több általános iskolában és két óvodában is megszűnik az iskolatej. Szerintük ha az állam nem vállalja tovább a támogatást, akkor az önkormányzatoknak kell a zsebükbe nyúlniuk az iskolatej fenntartásáért. Az nem világos, hogy más cég tudja-e biztosítani számukra a tej szállítását.

A Naszálytej Zrt. vezérigazgatója, Sallai Attila a Telexnek küldött levelében azt írta, hogy a Magyar Államkincstárnak július 31-ig kellett volna a szerződésüket meghosszabbítania.

„Határozat hiányában társaságunk felelősséggel nem tud felkészülni a 2022/2023-as tanév biztonságos ellátására. Ezért a 2022/2023-as tanévre szóló iskolatej szállítási szerződésektől társaságunk a szerződések megkötésének dátumára visszamenőleges hatállyal elállt.”

Iskolatejet nemcsak a Naszálytej Zrt. szállított ki eddig sem, részt vett a programban például a Happy Tejtermék Kft. és az Ibrány Tej Kft. is. Tálosi Tamás, a Happy Tejtermék Kft. ügyvezető igazgatója lapunk kérdéseire azt írta:

„Az óvoda- és iskolatej program az iskolakezdéséig nem tud elindulni – az állami jóváhagyás hiánya végett.”

Ugyanakkor szerintük ha meg is kapják a hozzájárulást, akkor sem fogják biztosan elvállalni az iskolatej kiszállítását, főleg úgy, hogy nem emelnek árat. Szerintük túl bizonytalan a gazdasági helyzet most.

Kerestük az ügyben az Agrárminisztériumot, ezután kaptuk azt a választ, hogy nem szűnik meg az iskolatej program, a kormány továbbra is biztosít nemzeti forrást ehhez. Rákérdeztünk ugyanakkor arra is, hogy a Naszálytej Zrt. kiszállítása valóban azért szűnik-e meg, mert a kormány nem ad ehhez támogatást. Válaszukban azt írták:

„a programban való részvétel önkéntes mind a beszállítók, mind az intézmények részéről”.

Ebből arra lehet következtetni, hogy szerintük a cégek önkéntesen szállítanak ki iskolatejet, viszont a cégek válaszaiból az derül ki, hogy a Magyar Államkincstár nem hosszabbította meg a szerződésüket, és nem kapnak elég állami támogatást.

Kerestük az ügyben az Ibrány Tej Kft.-t is és a csömöri önkormányzatot, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Fábri István, Csömör polgármestere szerda délután lapunknak azt mondta: a Naszálytej Zrt. leveléből kiderül, hogy a cég nem csak nekik, hanem még 80-100 másik önkormányzatnak sem tud iskolatejet szállítani a térségben. Csömörön egy nagy iskola van, ahova 700 gyerek jár és két óvoda, így összesen több mint ezer gyerek nem kap iskolatejet szeptembertől. A polgármester szerint nagy a felhördülés a szülők körében, az önkormányzat megpróbál beszállni a finanszírozásba, de a Naszálytej Zrt. már az egyénenként járó dobozos tejet nem is fogja gyártani a jövőben, mert nem éri meg nekik. Fábri István még azt tudja elképzelni, hogy a gyerekek étkezését biztosító közétkeztető cég ad ajánlatot az iskolatejre.

Magyarországon 2004 óta működik az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott iskolatej program, melynek két célja van: a gyerekek ingyen kaphassanak tejet, és népszerűsítsék a tejtermékek fogyasztását az iskolásoknál.

Frissítés: A Naszálytej Zrt. csütörtökön levelet írt lapunknak, melyet változatlanul közlünk:

„Társaságunk a közleményében nem állított olyat, hogy azért nem indítja el az iskola- és óvodatej szállítását szeptember 1-től, mert nem kapott elegendő állami támogatást.

Csak megerősíteni tudjuk a korábbi nyilatkozatunkat, miszerint a 2022/23-as tanévre megkötött iskola- és óvodatej szerződések jóváhagyására a kérelmet társaságunk a rendelet által megszabott határidőig a Kincstárnak megküldte.

A Kincstártól a rendelet szabályozása szerint 2022.07.31-ig a kérelem elbírálásról szóló határozatot társaságunknak, mint kérelmezőnek meg kellett volna kapnia. Ennek a határozatnak a hiányában társaságunk felelősséggel nem tudott felkészülni a 2022/2023-as tanév biztonságos ellátására. Ezért a 2022/2023-as tanévre szóló iskola- és óvodatej szállítási szerződésektől társaságunk a szerződések megkötésének dátumára visszamenőleges hatállyal elállt.

Reagálni szeretnénk Fábri István Csömör polgármesterének nyilatkozatára is, miszerint társaságunk közel 80-100 másik önkormányzatnak sem tud iskolatejet szállítani. Amennyiben ez a nyilatkozat valóban megtörtént a polgármester úr részéről, ezt mindenképpen helyesbíteni szeretnénk, mivel az iskolatej program keretén belül összesen 6 önkormányzattal álltunk szerződéses kapcsolatban, amiről a polgármester úrnak valószínűleg nem volt hiteles információja”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!