Időközik: 55 százalékkal győzött az ellenzék jelöltje Isaszegen

2022. augusztus 28. – 22:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Párbeszéd politikusa, Balajti Zsolt nyerte az isaszegi időközi önkormányzati választást a 7. egyéni választókerületben vasárnap. Az ellenzéki összefogás pártjai közül egyedül a Jobbik nem támogatta Balajtit, a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK viszont igen. Az eredményről a DK közleményben számolt be, és Balajti is azt írta Facebook-oldalán, hogy nyert, bár még az eredmény nem jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Frissítés: A település honlapján vasárnap viszont már közzétették a helyi választási bizottság határozatát (pdf), amely megerősíti az ellenzéki közleményt, miszerint Balajti Zsolt szerzett mandátumot az időközi választáson.

Az időközin hárman indultak: Balajti a Fidesz–KDNP jelöltjét, Prosits Tibornét, illetve a Munkáspárt jelöltjét, Kovács Istvánt előzte meg. A DK közleménye szerint Balajti a szavazatok 55 százalékát szerezte meg. (Érdekesség, hogy a párt „A Demokratikus Koalíció jelöltje nyert az isaszegi időközi választáson!” címmel adta ki a közleményét.)

Balajti Zsolt (közepén) a Párbeszéd politikusaival, ő nyerte az isaszegi időközi választást augusztus 28-án – Fotó: Balajti Zsolt Facebook-oldala
Balajti Zsolt (közepén) a Párbeszéd politikusaival, ő nyerte az isaszegi időközi választást augusztus 28-án – Fotó: Balajti Zsolt Facebook-oldala

A Pest megyei településen azért kellett időközit kiírni, mert a körzet önkormányzati képviselője, a DK-s Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő lett a Budapest 12. választókerületben.

A Vas megyei Ostffyasszonyfán is időközit tartottak, ahol a függetlenként induló Ács Attilát választották meg polgármesternek. Ács Attila 258, Mihátsiné Dózsa Hajnalka, a község korábbi polgármestere 75, Balogh László pedig 31 szavazatot kapott. A négy önkormányzati képviselői helyre tizenketten jelöltették magukat. A 800 lakosú Ostffyasszonyfán azért kellett időközi választást tartani, mert az előző testület májusban a feloszlás mellett döntött.

A Fejér megyei Mányon a független Varga Mihály Balázst választották meg polgármesternek vasárnap. Varga 614 (84,92 százalék), míg a másik két jelölt közül Bene Zsolt (független) 83 (11,48 százalék), Keresztesi Béla (független) pedig 26 (3,6 százalék) szavazatot kapott. 1971-en szavazhattak, de csak 730-an éltek ezzel a jogukkal, ami 37 százalékos részvételt jelent. Az időközi választásra azért volt szükség Mányon, mert a korábbi polgármester családi okokra hivatkozva áprilisban lemondott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!