Ujhelyi: Olyan gatya állapotban van az ellenzék, hogy nem tudom, mi felé megyünk

2022. augusztus 27. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ennek a beszélgetésnek így semmi értelme, akkor inkább menjünk ki mindannyian, és a gyerekeinkkel foglalkozzunk” – mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Deutsch Tamásnak Tihanyban, a Tranzit fesztiválon, valahol a beszélgetésük felénél. A Nemzetek Európája vagy föderális Európa? – Vita az Unió jövőjéről című beszélgetésen ugyanis több volt a személyeskedés, sértődés és vádaskodás, mint az értelmes párbeszéd.

A beszélgetés elején felmerült Ujhelyi népszavazási kezdeményezése, amitől végül elállt, hiszen a Jobbik is hasonló témában kezdeményez, és ami az Unióban való maradást erősítette volna meg, illetve azt szerette volna biztosítani, hogy a magyar kormány ne léptethesse ki az országot az Európai Unióból

Ujhelyi azt mondta, sok információjuk van arról, hogy a Mi Hazánk egy olyan akciósorozatra készül ősztől, ami kihasználná a gazdasági nehézségek miatti társadalmi feszültséget, és az elégedetlenséget EU-ellenes hangulattá korbácsolná. Hozzátette, hogy a kormány kommunikációja is efelé halad, hiszen magáról nem mondhatja, hogy a kormányzása miatt lennének nehézségek, „egy ilyen gyenge ellenzéket, mint amilyen mi vagyunk, nem lehet felelőssé tenni”, szóval marad az EU, akit hibáztatni lehet mindenért. Márpedig szerinte elég rossz irány, ha egy ilyen propagandagépezettel rendelkező kormány az EU-t kezdi el hibáztatni – a Mi Hazánk segítségével.

Deutsch Ujhelyi népszavazási ötletével kapcsolatban arról beszélt, ő rögtön, amikor meghallotta, Ujhelyi egészségügyi állapotáért kezdett aggódni, „sajátos esete a napszúrásnak” ez a népszavazásos ötlet. Majd hozzátette, Ujhelyi folyamatosan azt mantrázza, hogy Európa-párti, de egyszer végre azt is mondhatná, hogy magyarpárti.

A fideszes politikus megjegyzése tapsot kapott a fideszes fesztivál közönségétől, de egyben be is lőtte a beszélgetés stílusát és tartalmát. Ujhelyi reakciójában elmondta, hogy eddig azért bármilyen fideszes politikussal vitázott, akár itt korábbi években a Tranzit fesztiválon, azt a minimumot mindig elismerték, hogy ő következetesen hazafi, és örülne, ha ezt most is elismernék. Deutsch reakciójában megjegyezte, hogy ő nem kérdőjelezte meg Ujhelyi hazafiságát, bár oka az lenne rá.

Ezután azon kezdtek el vitatkozni, hogy elhangzott-e az Unióból való kilépés mértékadó fideszes politikus szájából, mert Deutsch szerint nem, és hamisan állítja ezt Ujhelyi. A szocialista politikus szerint azonban Varga Mihály és Kövér László is beszélt már erről többször. Deutsch szerint ez nem igaz.

Kép: Tranzit / Facebook
Kép: Tranzit / Facebook

A Fidesz Unió-párti? – hangzott el ezután a kérdés, amire Deutsch azt kezdte el fejtegetni, hogy velük szemben, akik a szuverenitás maximális védelméből kiindulva gondolkodnak az Unióról, az Ujhelyi által is képviselt elv, az a merjünk kicsik lenni elve, ami az önfeladás elve. Ujhelyi megkérdezte, hogy mégis mikor is mondott ő ilyet, amire Deutsch elkezdett Horn Gyuláról beszélni, aki ezt képviselte, és márpedig Ujhelyi a politikai ikonjának tartja az egykori miniszterelnököt.

Neked Horn Gyula, nekem Bibó, mindkettő '56-os, csak a barikádok másik oldalán álltak – mondta Deutsch, amire Ujhelyi azt mondta, kétségtelenül Horn Cölöpök című könyve rántotta be a politikába és az MSZP-be, de ma 2022-t írunk, és az a Bibó, aki Deutsch példaképe, biztosan nem nézné jó szemmel a Fidesz politikáját, mert annak semmi köze Bibó örökségéhez.

Ezután az uniós szankciókon is ment egy sor vita. Ujhelyi szerint az dől a kormányzati kommunikációból, hogy az uniós, brüsszeli elhibázott szankciós politika miatt vagyunk nehéz helyzetben, miközben az összes szankciós csomagot megszavazta az Unióban Orbán. Deutsch szerint egyrészt éppen Orbánnak köszönhetjük, hogy nem vonatkoznak Magyarországra az energetikai szankciók és annak káros hatásai, másrészt feltette a kérdést Ujhelyinek, hogy szerinte olyan jók és hatékonyak-e azok a szankciók, elérték-e a céljukat.

Ezután jött egy újabb kör személyeskedőbb vita. Deutsch azt mondta, ő kigyűjtötte azokat az alkalmakat, amikor a magát hazafinak mondó Ujhelyi a magyar érdekekkel szemben foglalt állást szavazatával. Első példája a jogállami mechanizmus volt, ahol Ujhelyi rögtön közbe is vágott, hogy

„aki a jogállamiságot támogatja, az a magyar érdekeket sérti? Nem, a NER érdekeit sérti.”

Deutsch szerint az nem több, mint egy zsarolómechanizmus; a brüsszelitől eltérő véleményeket megfogalmazó országgal szemben lehessen szankciókat bevezetni. Nincs köze a jogállamisághoz.

Majd ismét visszatértek a szankciókhoz, és ahhoz, mit szavazott meg Orbán. Deutsch megkérte Ujhelyit, hogy hagyják abba azt a hazugságot, hogy Orbán is megszavazta volna az energetikai szankciókat, mert ez nem igaz, éppen neki köszönheti Magyarország, hogy nem érinti ennek negatív hatása. Ujhelyi erre azt mondta, hogy tehát akkor a végül elintézett, és Orbán által is aláírt szankciós csomag egy jó csomag? Mert akkor mégiscsak furcsa az a kormányzati kommunikáció, hogy a mai magyarországi helyzetért az uniós szankciós politika a felelős.

Kép: Tranzit / Facebook
Kép: Tranzit / Facebook

„Minden felelős politikus – titeket nem sorollak ide – azt mondta, hogy maga a szankciós politikai elhibázott” – mondta Deutsch, amire Ujhelyi kicsit már ingerültebben azt kezdte el mondani, hogy életében először jött a két gyerekével, és a feleségének mondta is, hogy jöjjenek, ez egy jó hangulatú dolog lesz, de

„ennek a beszélgetésnek így semmi értelme, akkor inkább menjünk ki mindannyian és a gyerekeinkkel foglalkozzunk. Egy picit vegyél már engem is komolyan.

Azt gondolom, hogy tettem le az asztalra annyit, hogy meghallgatod, amit mondok, nem figurázod ki, nem személyeskedsz, hanem válaszolsz arra, amit kérdeztem” – mondta a szocialista politikus, majd megismételte, hogy Deutsch az egyik pillanatban azt mondja, hogy a magyar miniszterelnök elérte, hogy jó szankciók legyenek, amiket aztán megszavazott, majd azt mondja, az egész szankciós politika rossz, a kormányzati propaganda pedig azt harsogja, hogy azoknak, akiknek nem jött be az élet annyira, mint ebben a vízparti sátorban ülőknek, azoknak a szankciós politika miatt rossz.

A sátorban ülők sikeres életére tett megjegyzésére fújolás volt a reakció a közönségből, amire Deutsch meg is jegyezte, hogy nem érti, miért sértegeti a hallgatókat. Aztán arról beszélt Ujhelyi, azért fogadja el a meghívást mindig, hogy „megértsük egymást”, de így nem igazán lehet.

Később Ujhelyi felolvasott a 2009-es Európai Parlamenti választásokra készített Fidesz-programból egy részletet, majd hozzátette, hogy Magyarország érdekeiről és az Unió jövőjéről százszázalékban így gondolkodik, nem érti, miért őt hazaárulózza Deutsch, amikor ők tértek el a saját elveiktől.

Deutsch szerint a kettős mérce tipikus esete volt, hogy Ujhelyi így kiborult Deutsch megjegyzéseitől, hiszen éppen ő az, aki a Facebook-oldalán „gatyaletoló otrombaságokat” szokott kitenni a kormányról, fideszes politikusokról, itt pedig

néhány kritikus vélemény után hisztériás rohamot kap.

Végül felmerült még a kérdés, hogy két év múlva indulnak-e újra az EP-képviselőségért, Deutsch azt mondta, igen, ha a politikai közössége is úgy gondolja, Ujhelyi viszont azt mondta, ezt majd kb. fél évvel a választás előtt dönti el, mert „olyan gatya állapotban van most a magyar ellenzék”, hogy nem tudja, mi felé mennek, ő pedig szeretne hosszútávra tervezni.

A vitát egyébként itt lehet visszanézni:

(A rendezvényen a Telex tudósítói is szerettek volna részt venni, de sajnos nem tudtunk regisztrálni, a szervezők szerint ugyanis a rendezvény nem általános értelemben sajtónyilvános, hanem „szervezők médiapartnerein keresztül sajtónyilvános”, ami azt jelenti, hogy a vitákat a Hír Tv összefoglalóin és a Tranzit Facebook-élőin keresztül tudjuk csak követni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!