Vádat emeltek a váli halálos hőlégballon-baleset okozója ellen

2022. augusztus 25. – 12:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki halálos hőlégballon-balesetet okozott 2020. szeptember 5-én a Fejér megyei Vál határában, mikor az általa vezetett hőlégballon a földbe csapódott, majd kigyulladt. A balesetben egy nő életét vesztette, ketten súlyosan megsérültek – áll a Fejér Megyei Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a baleset idején a férfinak szakszolgálati és oktatói engedélye is volt a hőlégballonra, de kereskedelmi célú repülési tevékenységet nem végezhetett volna. A vádlott Baracska mellett egy szántóföldről szállt fel a hőlégballonnal, amelynek kosarában rajta kívül még hárman voltak. Leszálláskor Vál térségében a ballon kosarának a sarka a földben elakadt, majd egy kisebb emelkedés után leért a szántásba.

A becsapódásoktól a hőlégballon egyik gázpalackjából ömleni kezdett a gáz a kosár belsejébe. A nyitva maradt őrláng lángra lobbantotta a kosarat, és azonnali égési sérüléseket okozott a hőlégballon utasainak.

Ekkor a vádlott és két utas még ki tudott ugrani a kosárból, a ballon kosarában utazó negyedik személy azonban már nem. Ezután a hőlégballon irányítás nélkül, lángolva haladt tovább, majd egy robbanás után lezuhant: a kosárban maradt nő a helyszínen életét vesztette. A hőlégballon másik két utasa másodfokú égési sérüléseket szenvedett, az egyiküknél a kézujjakat érintő maradandó fogyatékosság is kialakult.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat a hőlégballont vezető férfi ellen. Szabadságvesztés kiszabását, továbbá a légi járművek vezetésétől való eltiltását is indítványozták.

A baleset elsődleges oka az volt, hogy a vádlott a tulajdonában és üzemeltetésében lévő hőlégballonon ismeretlen eredetű, karbantartás és vizsgáztatás nélküli alkatrészeket használt a gázégőkhöz, megszegve ezzel a műszaki előírásokat. A balesetben az is közrejátszott, hogy a vádlott a leszállást nem elzárt őrláng mellett hajtotta végre, valamint annak ellenére használt közösítőt a gázrendszerhez, hogy az adott típusú ballonhoz az nem engedélyezett.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!