Maszturbálás közben fiatal nőt fogdosott a HÉV-en egy férfi

2022. augusztus 24. – 12:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szigetszentmiklósi rendőrök keresik azt a szeméremsértéssel gyanúsított férfit, aki augusztus 18-án a Szigethalom és Szigethalom-alsó HÉV állomások közötti szakaszon egyik kezével egy leszálláshoz készülődő fiatal nő szoknyája alá nyúlt, másik kezével pedig eközben önkielégítést végzett.

A 19 éves nő próbált eltávolodni tőle, de a férfi megragadta a kezét, és azt kérte, ő folytassa tovább. A nő többször ellökte magától, mire a megállóban le tudott ugrani, és sikerült elmenekülnie.

Az egyelőre ismeretlen tettesről az alábbi fantomrajz készült:

Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu

A Police.hu azt írja, a gyanúsított férfi 30–40 év közötti, az átlagosnál vékonyabb testalkatú, haja göndör, barna színű. Az elkövetéskor kockás halásznadrágot, edzőcipőt, rövid ujjú pólót, baseballsapkát, sötét hátizsákot viselt.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2896 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!