Közérdekű adatigénylést nyújtott be a PDSZ az állami gondozott gyerekek IQ-tesztje miatt

2022. augusztus 24. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közérdekű adatigényléssel fordul a Belügyminisztériumhoz, mert szerintük a közvélemény megtévesztésére adhat okot, ha IQ-tesztként hivatkoznak arra, ami szakmailag nem felel meg az ilyen felmérések követelményeinek.

A Hvg.hu számolt be róla kedden, hogy a Belügyminisztérium kérésére a nevelőknek IQ-tesztet kell elvégezniük a 6–18 év közötti, állami gondozásban élő gyerekeken. Az úgynevezett „pályaalkalmassági/IQ felmérést” egy orosz nyelvű honlapon szereplő teszt magyar fordítása alapján kell megcsinálni. A teszteket amerikai, orosz, ukrán és belarusz szakértők fejlesztik. Az orosz nyelvű honlap neve Testometrika, ami egy teljesen ismeretlen cég, honlapjukon az intelligenciateszttől a szórakoztató feladványokig összesen 309 teszt található.

A PDSZ szerint a Testometrika online platform tesztjének adatai nem ismertek, így az sem tudható, hogy szakmailag megbízhatóak-e az eredmények. Az is problémás, hogy a teszteket a gyámoknak kell megcsinálniuk a gyerekekkel, akik nem szakemberek. Ezek miatt az IQ-teszt elnevezés félrevezető lehet, mert az a szakmai kompetenciákat feltételezi.

A Hvg.hu által megkérdezett pszichológus szakértők azt is kiemelték, hogy intelligenciából nem egy, hanem kilencféle létezik, melyek felmérése nagyon komplex feladat. Tehát előfordulhat az is, hogy valaki máshogy teljesít a különböző IQ-teszteken, attól függően, hogy milyen kompetenciákat vizsgál az adott felmérés.

A PDSZ egyebek mellett azt kérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy milyen döntés-előkészítő háttéranyagok álltak rendelkezésükre a Testometrika platform IQ-vizsgálatának reliabilitásával kapcsolatban, azaz milyen mintákon, milyen statisztikai próbákkal igazolták, hogy a teszt megbízható eredményt ad. Érdekli őket az is, hogy milyen döntés-előkészítő háttéranyagaik állnak rendelkezésre a Testometrika platform IQ-vizsgálatának értelmezésével kapcsolatban, és hogy pontosan milyen szakmai kvalifikációval rendelkező szakemberek fogják az eredményeket kiértékelni.

Az sem világos, hogy mi lesz a résztvevők adataival, mire fogják felhasználni azokat, és miért pont az állami gondozásban élő gyerekek IQ-ját szeretnék felmérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!