Uniós pénzből kezdték felújítani a keszthelyi óvodát, most mégis elbontják

2022. augusztus 22. – 06:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

200 millió forintnyi EU-s támogatást kell visszafizetnie a keszthelyi önkormányzatnak, mert elbontják azt az óvodát, amit korábban uniós pénzből kezdtek el felújítani – írja a 24.hu.

Ruzsics Ferenc, a város korábbi, fideszes polgármestere még 2018-ban számolt be arról, hogy a település 199,96 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodájának felújítására és bővítésére, ami azért nagy szó, mert az intézményben 1979 óta nem volt nagyobb felújítás. Most csütörtökön azonban a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott egy indítványt, miszerint nem fejezik be a felújítást, inkább elbontják az épületet. Az indoklás szerint „a beruházások állapotára és a kivitelezési körülményekre tekintettel” döntöttek így.

A 24.hu szerint a felújítás elvileg 75 százalékos készültségű, valójában azonban a rossz minőségű kivitelezés és az ázások miatt ez inkább csak 40-45 százalék. Az indítványban a képviselő-testület arra is felhatalmazta a polgármestert, hogy tegyen jogi lépéseket a felújítás kivitelezőjével, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben.

Az InvestMondi-Systemet korábban azzal bízta meg az önkormányzat, hogy újítsa fel az óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat, és erre több mint 1 milliárd forint uniós pénz állt rendelkezésre. A cég minden esetben a legolcsóbb ajánlatot adta, mostanra azonban az építkezésekkel megcsúsztak, és nem is megfelelő minőségű a kivitelezés. A strand és a sörház felújítását korábban az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálta, de miután az érintett támogatási összeget visszafizette az önkormányzat, a vizsgálatot leállították, hiszen az EU-t így nem érte kár.

Manninger Jenő, Keszthely frissen megválasztott fideszes polgármestere azt mondta, az óvodára költött 200 millió forint nagyobb részét is vissza kell fizetni, az összegből ugyanis csak 33 millió maradt a számlán, ennyit nem hívtak még le. A polgármester kiemelte, hogy természetesen a projekt építésében és műszaki lebonyolításában részt vevőket perelni fogják anyagi kártérítésért. A csütörtöki előterjesztés szerint az önkormányzat 446 milliós követelést tart nyilván a InvestMondi-Systemmel szemben, ebből 145 millió esik az óvodára. A másik két projektet tehát még azelőtt leállította az önkormányzat, hogy a források nagyobb részét lehívták volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!