Elmarad a körmenet, zenés imaórát tartanak helyette a Bazilikában

2022. augusztus 20. – 17:12

frissítve

Elmarad a körmenet, zenés imaórát tartanak helyette a Bazilikában
Az államalapító Szent István király ünnepén tartott Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével történt előzetes egyeztetést követően az operatív törzs javaslata alapján a szombaton 17 órakor kezdődő ünnepi szentmisét a Szent István tér helyett a Szent István Bazilikában tartják meg, kivetítőkön a tér felé is közvetítik. A Szentmisét követő körmenet helyett a Szent István-bazilikában, a kihelyezett Szent Jobb ereklye előtt zenés imaórát tartanak, ennek végén az ereklyével áldást adnak. Ezt az ájtatosságot is követni lehet a kivetítőkön. A bazilikában érkezési sorrendben, korlátozott számban tudnak helyet biztosítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása és az aktuális időjárás-előrejelzés
figyelembe vételével a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége úgy döntött, elhalasztja az augusztus 20. 21.00 órai kezdéssel tervezett Chicago és Anconai szerelmesek című előadásait a Dóm tér és az Újszegedi Szabadtéri Színpad helyszínein. Az előadások a tervezett esőnapon, 2022. augusztus 21-én, 21.00 órakor kerülnek megrendezésre az eredeti helyszíneken. A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az esőnapra.

A várható rossz idő miatt változik a dunaszerdahelyi Szent István-napi ünnepség programja is. Tóth Gabi estére tervezett koncertje teljesen elmarad, a Szent István térre tervezett emlékünnepség a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren kerül megrendezése 18.30 órától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!