Kisbolygókat neveztek el Bán Jánosról és Marián Labudáról

2022. augusztus 19. – 12:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Facebookon osztotta meg Katona József Színház a hírt, hogy kisbolygót neveztek el Bán Jánosról.

A bejegyzésben szerint a Jászai Mari-díjas színművészről elnevezett kisbolygót az amatőr csillagász Kürti István Sárneczky Krisztiánnal közösen fedezte fel a Piszkéstetői Obszervatóriumban. A névről a felfedezők dönthetettek, így hála nekik nemrég Bán János és Marián Labuda – az Én kis falum c. film ikonikus duója – is „felkerült” az égboltra.

Az 1955-ben született Bán János Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, és a Katona József Színház alapító tagja. A cseh és szlovák nyelvterületek egyik legnépszerűbb külföldi színésze. A színésznek már több híres szereplése is volt karrierje során. Közülük is a leghíresebb az 1985-ben bemutatott, Jiří Menzel rendezésében készült Az én kis falum című film, amiben Otík szerepét játszotta. A filmet a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

Bán János híres alakításai még: a 2013-as Rükverc című darabban ő játszotta Vidra Zsoltot, főszerepet kapott az 1983-as szolnoki Szigligeti Színház Vonó Ignác című előadásában, a Bambini di Prágában ő alakította a festő Nullicsekket, a 2002-es Rinaldo című filmben pedig Rezsőt.

A szlovák Marián Labuda 2018-ban hunyt el, Az én kis falumban Karel Páveket alakította.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!