Karácsony Gergely augusztus 20-a alkalmából: A kormány ösztönlénynek nézi a magyarokat

2022. augusztus 19. – 14:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Karácsony Gergely főpolgármester feltöltött egy beszédet a Facebook-oldalára, amelyben az államalapító Szent István erkölcsi örökségéről értekezik, a kormány politikáját bírálja és kijelöli a Budapest által követni tervezett cselekvési irányokat.

Karácsony szerint „Szent István az univerzális erkölcsi mércéhez mérte magát, ehhez mérte az országát”, és csak úgy lehet ma érvényes válaszokat találni fontos témákban, „ha visszavívjuk magunknak a teret, amiben a politikáról, mint gyakorlati erkölcsi kérdésekről vagyunk képesek beszélgetni”, és ha a pillanat uralása helyett újra az igazság keresése lesz a politika célja.

A főpolgármester úgy véli, a jelenlegi sötétséget mutatja, hogy az országot vezető rezsim milyen értelmezését adja a szomszédunkban dúló háborúnak és a válságnak. Ebben Karácsony szerint „nyoma sincs semmiféle erkölcsi megfontolásnak, a jó és a rossz megkülönböztetésének, emberségnek, szolidaritásnak” A kormány politikája „olyan ösztönlénynek nézi a magyarokat, akikről azt feltételezi, hogy nem érdekli őket semmi más, csak az, hogy kit hibáztassanak a nehézségekért, amikkel szembetalálják magukat” – állítja.

A főpolgármester szerint a kormány célja a „jó” és a „rossz” megkülönböztetése helyett a „mi” és „ők” állandó szembeállítása, „ezért kell egyaránt gyűlölni nemcsak jogállamisági követelményeket érvényesíteni próbáló európai intézményeket, de a szexuális kisebbségeket, az etnikailag tőlünk különbözőket, sőt, azokat is, akik mondjuk a városban biciklivel járnak, vagy nem szeretnék kivágni az erdőket”.

Karácsony Gergely a 2022-es választást megelőző és utáni időszakot a 2006-os gyurcsányi ténykedéshez hasonlítja: „ha igaz volt akkor, igaz ma is, a demokráciát ássa alá az, aki a válsághelyzetet pontosan ismerve rezsicsökkentéssel kampányol, majd eltörli azt, aki választási osztogatásba kezd, majd súlyos megszorításokat vezet be” – mondja.

A jogállam eddig valamiféle elvont fogalomként jelentek meg idehaza, mostanra viszont húsba vágó kérdéssé vált a főpolgármester szerint, mert az európai jogállamisági követelmények nem tartása miatt nem kapja meg az ország a helyreállítási alap uniós forrásait. Ha pedig továbbra sem jön meg ez a pénz, még súlyosabb megszorításokra lesz szükség. Karácsony azt mondja, olyan kérdésekre kell most felelni morális alapon, mint „jogállam, vagy megszorítások”, „a hatalom korlátozása, a haveri korrupció visszaszorítása, vagy az ország további leszakadása, a szegények további elszegényedése”.

Szerinte néhány pontban biztosan kijelöli a teendőket a következő hónapokban, ő maga ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, „egyszerre szolgáljuk azokat, akik féltik magukat és családjukat a hónap végétől, és azokat, akik féltik magukat, családjukat, az országukat, a városukat és a bolygójukat a világ végétől”. A cselekvési irányok az alábbiak:

  • „A cserbenhagyással, a félrevezetéssel és a manipulációval szemben mi a szolidaritást, a segítséget és a támogatást választjuk.
  • Az energia-kiszolgáltatottsággal szemben Budapest az energiafüggetlenséget választja, el kell érnünk, hogy a budapesti közszolgáltatások energiaigénye ne legyen kiszolgáltatva se a magyar, se az orosz kormány folyton változó politikájának.
  • Az energiaválságra, a klímaválságra, és a megélhetési válságra is a legokosabb nagyvárosi megoldás a közösségi közlekedés fejlesztése.
  • A rövidlátó, jövőt felélő politika helyett jövőféltő politika, egyszerűbben mondva: amikor a kormány tarvágásra készül, Budapest fákat ültet.”

Karácsony Gergely szerint régen a városok fallal vették magukat körül, de ma úgy védik meg Budapest elveit és értékeit, hogy lebontják a falakat és inkább hidakat építenek „ember és ember között méltóságból, méltányosságból, emberségből és szolidaritásból”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!