Egy osztrák nő 19 kutyát tartott bezárva, gondozatlanul egy Zala megyei házban, vádat emeltek ellene

2022. augusztus 16. – 12:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy Zala megyei faluban élő nő ellen, aki családi házában bezárva, gondatlanul tartott 19 kutyát – közölte az MTI-vel a Zala Megyei Főügyészség.

A Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba elmondta, hogy a 67 éves nő tavaly júliusig Misefán, a családi házában és az udvarán 29 kutyát és macskát tartott. A háziállatok közül 19 kistestű kutyát a házban és egy zárt garázsban tartott összezsúfolva. Az állatok a padlóra piszkoltak, emiatt a házban erős bűz terjengett. A körülmények veszélyeztették az állatok életét és egészségét is.

Tavaly júliusban a zalaegerszegi rendőrök foglalták le a kutyákat, amelyeket állatvédő szervezeteknél helyeztek el, és állatorvoshoz is elvitték őket. A lefoglalt kutyák közül kilencnél többféle súlyos betegséget állapítottak meg, amiket gyógyszerrel kellett volna kezelni, de ezt a nő nem tette meg. Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az osztrák nő ellen.

A gondatlan kutyartartásnak nem ez az első, és sajnos nem is az utolsó esete. Nemrégiben, egészen pontosan június végén mutattuk be Szilli Tamás kollégánk dokumentumfilmjét, a Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom címmel, ami a kutyaszaporítás morálisan vállalhatatlan, brutális állatkínzással és korrupcióval terhelt világáról szól:



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!