A főváros teljesen lemondott a Fudan-népszavazásról

2022. augusztus 16. – 11:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kihátrált az elkaszált Fudan-népszavazás mögül a főváros, holott Karácsony májusban azt mondta, azon lesz, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket – írja aNépszava. A cikk írja, hogy a kínai egyetem ügye már akkor háttérbe szorult, amikor Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztáson visszalépett Márki-Zay Péter javára.

Ezen nem sokat segített, hogy Karácsony Gergely Fudan-népszavazási kérdéseit – az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazással egyetemben – 2022 májusában elkaszálta az Alkotmánybíróság. A bíróság akkor a döntését azzal magyarázta, hogy a nemzetközi szerződés nem teszi lehetővé a szavazást.

Az alkotmánybíróság döntésére a főpolgármester később egy Facebook-bejegyzésben reagált, akkor azt írta, hogy „a két népszavazási kezdeményezés elkaszálása nyilvánvalóan a Fidesz politikai elvárást teljesítette”. Majd azt is hozzátette, hogy „az alkotmánybíróság néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett”, és a fővárosnak most az a dolga, hogy megtalálja a módját annak, hogy legalább a budapestiek elmondhassák véleményüket ezekben a kérdésekben.

Ferencváros független polgármestere, Baranyi Krisztina korábban Karácsony mellett állt a népszavazási kezdeményezésben, és továbbra is kész népszavazást kezdeményezni a kínai egyetem ügyében, írja a lap. A ferencvárosi polgármester a Népszavának megerősítette, hogy a kérdéseiket már meg is fogalmazták, és amennyiben a jogászok is úgy ítélik, hogy átmehetnek a törvényességi szűrőn, kérdéseiket a lehető legrövidebb időn belül beadják a választási bizottsághoz. A XI. kerületi polgármester szerint ez már akár augusztus végén is megtörténhet.

Arra, hogy a főváros miért nem támogatja már a kezdeményezést, Baranyi Krisztina azt mondta, ő is homályos válaszokat kap, de a legőszintébb verziónak azt gondolja, hogy azért nem kezdeményez a főváros Fudan-ügyben népszavazást, mert a Fővárosi Közgyűlésen sem menne át a kezdeményezés, mivel a Demokratikus Koalíció nem támogatná.

A Népszava megkereste a fővárost is, akik a kihátrálásra azt reagálták, hogy „a főváros továbbra sem szeretné, hogy Budapesten kínai kémegyetem létesüljön. Az erről szóló népszavazást is a főpolgármester kezdeményezte, és az aláírások össze is gyűltek. Az viszont egyértelmű, hogy a kormányzat nem akarja, hogy ebben a kérdésben az emberek döntsenek”. Arról viszont nem írtak, hogy a DK lenne az oka, hogy a főváros kihátrál a népszavazásból.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!