24.hu: Több százmilliót sikkaszthatott el egy dolgozó a Wallisnál, vádat emeltek ellene

2022. augusztus 15. – 10:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több százmillióval károsította meg munkaadóját egy autószalon alkalmazottja a vád szerint – írja az ügyészség sajtóközleményében. A 24.hu értesülése szerint a Wallis értékesítőjéről van szó, és a cég Könyves Kálmán körúti telephelyén történt az eset.

A vádirat szerint egy 27 éves férfi értékesítőként dolgozott egy autókereskedő cégnél. Munkaköre része volt, hogy az autókat átadja a vevőknek, és tőlük a vételárat készpénzben átvegye, amit be kellett volna fizetnie a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára.

Csakhogy 2019 áprilisa és 2020 januárja között 24 járművet adott úgy el, hogy a vételárat elsikkasztotta, ezzel összesen 223 millió forintot vett el az autókereskedő cégtől. Az így megszerzett pénzből például magának vett autót vagy kaszinóban eljátszotta azt.

Egyszer előfordult az is, hogy a férfi az autót sem adta át a vevőnek, miközben 8 millió forintot kért érte, amit végül magára költött.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi történt a kocsikkal, a 24.hu korábban több cikkben is foglalkozott a témával. Ezekből kiderül, hogy 2020 januárjában derült csak fény a hiányra, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallisnál. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a parkolóban. Azért is döbbentette meg az alkalmazottakat az eset, mert a terület biztonságosnak tűnt, a parkoló kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerákkal felszerelt.

Ez tehát azt jelenti, hogy a férfi 9 hónapon keresztül úgy adott el 24 autót, hogy a vételárat megtartotta, és ez senkinek nem tűnt fel a cégnél.

Amikor az eset kiderült, még pontosan nem lehetett tudni, hogy az autókat tényleg eladták, csak a pénz tűnt el, esetleg illegálisan értékesítették őket, de már akkor is egy wallisos értékesítőre gyanakodtak, bizonyos T.Z.-re. Az ügyészség vélhetően ellene emelt most vádat.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfit börtönre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a férfit a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség megtérítésére is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!