Túrázót ért baleset a Mátyás-hegyi barlangban

2022. augusztus 13. – 21:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy óra alatt hozták fel a Mátyás-hegyi barlangból azt a nőt, aki egy vezetett túrán sérült meg szombaton – írta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat közleményében.

A baleset egy úgynevezett „overálos túrán” történt, amely során kiépítetlen barlangjáratokban haladva, túravezető segítségével ismerkedhetnek a résztvevők a barlangjárással. A 28 éves nő visszacsúszott, és a hátára esett – közölték. A sérültet a helyszíni ellátást követően 18 ember tudta a felszínre vinni. A speciális hordágyba rögzített nőt több kisebb aknán kellett felhúzni, több szűkületen kellett átjuttatni. A sérültet az Országos Mentőszolgálat kórházba vitte.

A mentésben a Magyar Barlangi Mentőszolgálat központi területi egysége és a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tagjai vettek részt.

A Mátyás-hegyi barlang az ország leghosszabb barlangjának, a Szépvölgyi-barlangrendszernek a része, kedvelt túracélpont, évente nyolcezren vesznek részt nyílt, overálos túrán. A fokozottan védett barlang csak szervezett formában, képzett túravezetővel, a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!