Volánbuszra kellene ültetni az óvodásokat, mert a benzináremelés miatt nem tudják megtankolni az óvodabuszt

2022. augusztus 12. – 07:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Piaci áron kellene tankolnia, ezért nem lesz óvodabusz a Balkány környéki tanyákon szeptembertől – tudósított az RTL Híradó. A Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda néhány napja levélben értesítette a szülőket arról, hogy megszűnik a balkányi óvodabusz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – számolt be róla az RTL Híradó. Az óvoda fenntartója, a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye

a „megváltozott gazdasági helyzettel” indokolta a járat törlését.

A település független képviselője, a buszjárat sofőrje a híradónak elmondta, hogy a járatra mindig is nagy volt az igény. Szerinte az üzemanyagárak lehetnek a megszűnés hátterében, ugyanis a jelenlegi szabályok szerint csak piaci áron tud tankolni.

A tanyákon működtetett busz megszűnésével több család súlyos helyzetbe kerül. Az intézmény augusztus elején küldött körlevelet, amelyben azt írják, kísérőt biztosítanak a helyközi buszra, de a szülők szerint ez nem megoldás, mert a zsúfolt volánbuszra nem ültethetik fel a kicsi gyerekeket. A szülők egy része nem tudja, hogyan vigye majd a gyerekeket óvodába.

Kövess minket Facebookon is!