Egy másik Rácz András írt Zelenszkij ordas eszméiről a kormánylapban

2022. augusztus 12. – 09:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mostantól minden cikkem végére, írjak bárhová, bármilyen nyelven is, oda fogom írni, hogy »A szerző nem azonos a kormánypárti Magyar Nemzet napilap munkatársával, az Orbán Viktor kilenc legjobb politikai döntése című könyvet szerző Rácz Andrással«. Így remélhetőleg mindenkinek minden egyértelmű lesz”

– írja Rácz András a posztjában, amelyet azért volt kénytelen közzétenni, hogy felhívja a figyelmet arra: a pénteki Magyar Nemzetben megjelent egy cikk Rácz András tollából „Zelenszkij ordas eszméi” címmel.

„Nnnna, ő nem én vagyok”

– fogalmaz, tisztázva, hogy az írást a Magyar Nemzet kulturális rovatát vezető Rácz András jegyzi, aki író, kulturális szakember, és könyvkiadással is foglalkozik. Ő írta többek között az „Orbán Viktor hét titka” és az „Orbán Viktor kilenc legjobb politikai döntése” című könyveket is.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének korábbi munkatársa a szakmában és a magyar közéletben ismert Oroszország-szakértő, aki az utóbbi időben az ukrajnai háború miatt számos interjút adott, és több publikációja is megjelent a témában – a Telexen is rendszeresen őt kérdezzük, ha hiteles szakmai elemzést szeretnénk a témában.

Július végén azonban ő maga számolt be arról, hogy lejárt az épp aktuális, félállású szerződése, és az NKE úgy döntött, ezt a szerződést nem hosszabbítja meg. Rácz az idevágó posztjában írt arról:

„Nem az én döntésem volt tehát. A pontos okot nem tudom. A munkámmal szemben felmerült szakmai kifogásról én nem tudok.

Azt tudom, hogy a közvetlen vezetőim nagyot küzdöttek értem; nem rajtuk múlt” – írta, hozzátéve, hogy pletykák ugyan vannak az okokról, de a végeredményt tekintve alapvetően lényegtelenek.

A tehát nem Oroszország-szakértő Rácz András által jegyzett, „Zelenszkij ordas eszméi” című Magyar Nemzet-cikk a többi között arról értekezik:

„Gondoljuk csak el, mi fog történni, ha a sovén Ukrajna megnyeri ezt a háborút! Ha a háborús győzelemmel együtt az ordas eszmék is diadalra jutnak! Ha frontokat megjárt, emberölésben gyakorlott pszichopaták fogják hirdetni az ukrán nemzeti eszméket, s ők fognak föllépni a kisebbségek ellen.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!