Látás- és mozgássérülteket fosztott ki az utcán egy többszörösen visszaeső férfi Kecskeméten

2022. augusztus 3. – 08:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Látás- és mozgássérült embereket fosztott ki a nyílt utcán egy többszörösen visszaeső kecskeméti férfi, írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Egy alkalommal egy idős asszony nyakláncát tépte le a nyakából és szaladt el a helyszínről.

A vádlott február 3-án egy látássérült férfinak felajánlotta, hogy átkíséri a gyalogátkelőhelyen. Később azzal szólította meg, hogy visszahozta a pénztárcáját, amit a közeli élelmiszerüzletben hagyott, és ezért nyissa ki a táskáját, hogy beletegye. Ekkor vette el a sértett tárcáját, amiben bankkártya és igazolványok voltak. A vádlott nem sokkal korábban töltötte le fegyházbüntetését.

Nem sokkal később a vádlott a nyílt utcán odament egy mozgáskorlátozott emberhez, és elvette a kezében tartott pénzét. Egy másik alkalommal beszédbe elegyedett egy mozgássérült járművel közlekedő férfival, és egy váratlan pillanatban kikapta kezéből a pénztárcáját, benne 100 ezer forinttal.

Az ügyészség többrendbeli kifosztás bűntettével, valamint okirattal és készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétségével vádolja a férfit, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!