Szünet nélkül röpködtek a helikopterek Budapest fölött, de miért?

2022. július 31. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnapi mogyoródi Forma–1-es futam miatt alaposan megnövekedett a helikopter-forgalom Budapest fölött, olvasóink jelzései szerint a város több pontján jelentősen nőtt a zajterhelés. Többen arra panaszkodtak, hogy második napja képtelenség pihenni ott, ahol a gépek járnak.

Fotó: Olvasónk, Dávid
Fotó: Olvasónk, Dávid

Olvasónk, László beszámolója:

„Tegnap, azaz szombaton 16:00–20:00 óra között egy fekete helikopter repkedett Árpád híd–Forgách–Tahi–Béke–Gyöngyösi utca felett, majd Újpest irányába távozott, de 3-4 percen belül visszatért, megfordult és így rótta a köröket, eléggé hangosak, ablakot is be kellett zárni, mert 20 perc után már idegesítő a jelenség.”

Árpád a budaörsi útvonal alatt lakik, azt írta, hogy a „buli” ma 8:15-kor kezdődött, szombaton este fél nyolckor végződött. A kerületi és a fővárosi rendőrségnél is jelezte a helyzetet, de azt válaszolták neki, hogy minden bizonnyal van engedélyük, és ez a Hungaroring miatt van.

„Olyan közel repülnek, hogy a kisfiam minden helikopter érkezésénél sírva rohan hozzánk”

– írta.

Tamás a XV. kerületben lakik, ő is arról számolt be, hogy szombaton reggel kilenctől este kilencig jártak a gépek.

A gépek útvonala – Forrás: Flightradar
A gépek útvonala – Forrás: Flightradar

„Az ember aludni képtelen, pihenni képtelen, annyi helikopter közlekedik egész álló nap, hogy nincs 1 teljes perc csend, élesben váltják egymást a helikopterek egész álló nap!”

Szerinte minden évben előfordult ez, de idén alacsonyabban szállnak, sokkal több helikopter követi egymást egy időben a légtérben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!