Napelemekről kapott lángra, és égett ki egy ház Gyálon

2022. július 30. – 21:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kigyulladt egy száznegyven négyzetméteres családi ház tetőszerkezete pénteken délután Gyálon, a Dózsa György utcában, írja a Katasztrófavédelem. A tűzoltók kiérkezésekor a ház tetőszerkezete teljes egészében égett, a tűz átterjedt az épület helyiségére is. A tüzet a fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották, megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd átvizsgálták a kiégett épületet. A ház lakhatatlanná vált.

Az RTL Híradója szerint először a tetőre szerelt napelemek kaptak lángra, a tűz ez után percek alatt terjedt szét. A kisgyerekes család otthon volt, de ki tudtak menekülni. A házban minden porig égett. A Katasztrófavédelem közölte, hogy a napelemekkel felszerelt tetők oltása különleges munkát igényel, ezért a tűzoltókat külön képzik erre a feladatra. A napelemeknél ugyanis hiába áramtalanítanak, a különböző akkumulátorok miatt maradhat a területen áram, amit az oltásnál figyelembe kell venni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!