Nem elérhető már a homofób borászati cég honlapja

2022. július 29. – 13:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elérhetetlenné vált a magyar cég honlapja, amely büszkén hirdette magáról, hogy homofób.

A borászati eszközökkel foglalkozó M.C. Kereskedelmi Iroda Kft.-ről a héten írtuk meg, hogy meglehetősen sarkos szöveg szerepel a weboldalán: „Büszkék vagyunk arra, hogy keresztény-konzervatív-nemzeti-homofób értékeket képviselő Vállalkozásként, mentesek vagyunk minden erkölcstelen, gyűlölködő, ember- és életellenes liberális-kommunista ideológiától.”

Miután munkatársunk telefonon beszélt a tulajdonossal, az is kiderült, hogy nem hekkelés vagy trollkodás áldozata a cég, hanem komolyan gondolják ezt a leírást, a „liberális náci agressziótól” határolódnak el így.

A kiállás eddig tartott, a cég honlapja ugyanis jelen pillanatban (péntek kora délután) nem elérhető, 503-as hibaüzenet olvasható a domainen, vagyis a szerver, amelyen fut, nem tudja kiszolgálni a kérést. Hogy magától vette le weboldalát az M.C. Kereskedelmi Iroda Kft., vagy támadás érte, azt nem tudjuk, mert hiába hívtuk többször is a céget, nem vették már fel a telefont.

Kövess minket Facebookon is!