Esővel érkezik a hétvégi hidegfront

2022. július 28. – 16:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak lehűlésre, esőre is számítani kell a hétvégén érkező hidegfront nyomán – írja az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése alapján.

A pénteki többórás napsütés után, késő délutántól, növekszik meg a felhőzet északnyugat felől, majd helyenként – főként északon, északnyugaton és a keleti határszéleken – záporokra, zivatarokra is számíthatunk. Délutánig csak néhol alakul ki csapadék, míg a szél nagy területen lesz élénk. Zivataroknál átmenetileg erős lökések is lehetnek, miközben a napi hőmérsékleti minimumok 15 és 21, maximumok esetén 32 és 37 fok között alakulnak.

Szombaton viszont markáns hidegfront érkezik az országba. Délelőtt, a front érkezése előtt a keleti országrészben süt majd ki a nap, majd nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé lesz várható eső, zápor és zivatar. A felhőzet csökkenésével Nyugat-Magyarországon lehet majd egy kis napsütés.

A légmozgás élénk, erős és zivatarokban viharos lehet. A hajnali 16-22 fokról napközben 26-34 fokra melegszik fel a levegő, de Nyugat-Magyarországon ennél pár fokkal kevesebb is lehet.

Vasárnap főként a keleti területeken lehet több helyen eső, zápor, néhol zivatar, még máshol többórás napsütés várható. A szél sokfelé megerősödik, a középső országrészben és a Dunántúlon azonban viharossá is fokozódik majd. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 19, a csúcsérték pedig 22 és 28 fok között alakul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!