Eurobarometer: A magyarok 91 százaléka szerint elterjedt a korrupció az országban

2022. július 25. – 08:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Míg az EU-átlagot tekintve 68 százalék gondolja úgy, hogy országában elterjedt a korrupció, addig a magyarok jelentős hányada, 91 százalék látja így a helyzetet Magyarországon. Csak a görögök (98 százalék), a ciprusiak (94 százalék) és a horvátok (94 százalék) tartják még ennél is rosszabbnak a helyzetet a saját országukban – derült ki az Európai Bizottság által megrendelt Eurobarometer-felmérésből, amit a Népszava tett közzé. Az adatokat még a választások körül, márciusban és áprilisban vették fel 26 ezer ember megkérdezésével az unió tagállamaiban.

A magyarok 61 százaléka szerint romlott (EU-átlag 41 százalék) a korrupciós helyzet a megelőző három évben, 7 százalék azonban úgy látja, inkább javult (EU-átlag 9 százalék). Hasonlóak az arányok Magyarországon és az EU-tagállamokat illetően abban, hogy a lakosság több mint fele szerint a megvesztegetés és a hatalommal való visszaélés leginkább a politikai pártokra és a politikusokra jellemző. Rögtön utánuk következnek a köztisztviselők, akik építési engedélyeket adnak ki.

Az EU-átlagtól (29 százalék) jelentős eltérés van azonban abban Magyarországon, hogy itt kiugróan sokan, 46 százalék gondolja, illetve gondolta úgy március–áprilisban, hogy az egészségügyben is gyakori a korrupció.

A felmérésből kiderült az is, hogy Európában egyre többen tartják elfogadhatónak a korrupciót (2019-ben 69 százalék tartotta elfogadhatatlannak, idén már csak 63). A lista szerint Magyarország előkelő helyen áll: csak 39 százalék szerint elfogadhatatlan a korrupció, Csehországban ez az arány 34, Lettországban 30 százalék.

A magyar megkérdezettek 74 százaléka (EU-s átlag 53 százalék) szerint az üzleti siker egyetlen módja Magyarországon, ha egy vállalkozónak vannak politikai kapcsolatai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!