Kübekházánál és a röszkei közúti határátkelőnél is csak kilépni lehet Magyarországról

2022. július 23. – 10:17

frissítve

Kübekházánál és a röszkei közúti határátkelőnél is csak kilépni lehet Magyarországról
Kilépésre várakozó járművek az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhely előtt 2014. augusztus 1-jénFotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI Fotó

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan haladtak az autósok szombaton délelőtt a szerbiai határátkelőknél, a magyar oldalon, miközben szombaton tetőzik a hőség, és több megyében, köztük Csongrád-Csanádban is harmadfokú riasztást adtak ki.

A Police.hu tájékoztatása szerint szombaton délelőtt 10 órakor három órát kellett várakozniuk az átlépésre az autóval utazóknak Ásotthalomnál és Röszkénél, az autópályánál és közúton is, két órát kellett várakozniuk Tompánál, Tiszaszigetnél, Kübekházánál, de a maradék átkelőknél is egy-egy óra volt a várakozási idő kifelé. A bejövő forgalomnak a legtöbb helyen nem kell túl sokat várnia.

A román határszakaszon is nagy volt a forgalom helyenként: Csanádpalotánál kell a legtöbbet, két órát várakozni az országot elhagyóknak, de ugyanez volt a helyzet az országba érkezőkkel is.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a dinamikusan megnövekedett forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében 2022. július 23-án 10 óra 20 perctől 19 óráig csak a kilépő forgalom használhatja a Röszke közúti határátkelőhelyet. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint szerb társszerveinek célja, hogy a kilépő forgalmi sávok számát tovább növelve, csökkentse a várakozási időt Röszkén. A belépő utasok a Röszke autópálya-határátkelőhelyet használhatják.

Hasonló változtatásról döntöttek Kübekházánál is: ott 12 órától 16 óráig csak a kilépő forgalom használhatja a Kübekháza közúti határátkelőhelyet. A belépő utasok a Tiszasziget közúti határátkelőhelyet, illetve a Röszke autópálya-határátkelőhelyet is használhatják. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!