Szijjártó: Nem könnyű feladat, hogy Magyarország ne sodródjon bele a háborúba

2022. július 21. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi egy szomszédos ország vagyunk, és minden egyes perc, ami az Ukrajnában zajló háborúval telik, az biztonsági kockázatot jelent hazánk számára” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fox News műsorában arra a kérdésre, hogy miért érdeke Magyarországnak, hogy minél hamarabb véget érjen az orosz–ukrán háború.

Szijjártó kiemelte, hogy a háború veszélyezteti az energiaellátás biztonságát, és felsorolta, hogy Európának milyen veszélyekkel és problémákkal kell szembenéznie: nagyon magas infláció, az egekbe szökő energiaárak, nagyon magas nyersanyagárak, egy lehetséges újabb illegális migrációs hullám az élelmezési válság hatására.

„Kettős nyomás alatt állunk most, mert a keletről érkező menekültek mellett szembe kell néznünk a délről érkező illegális migráció rendkívül erős és egyre növekvő nyomásával” – mondta a miniszter. Megemlítette, hogy Magyarország a háború kezdete óta eddig 840 ezer menekültet fogadott be. Azt ugyanakkor már nem tette hozzá, hogy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság július 20-ig 27 144 menedékes státusz iránti kérelmet regisztrált.

Szijjártó azt is elmondta, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy ne sodródjon bele ebbe a háborúba, majd hozzátette, hogy „ez nem könnyű feladat”.

A háború végével kapcsolatban azt mondta, hogy sajnos egyelőre nem látni a végét. „A háború következményeit a szomszédból, kimondottan közelről látjuk, így az egyedüli megoldás, ami mellett ki kell állnunk, az az azonnali tűzszünet, a béketárgyalások és a béke” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!