Hétfő estére helyreáll a nemzetközi vonatközlekedés Bécs felé

2022. július 11. – 18:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon Biatorbágy és Herceghalom között a vasárnap hajnali balesetben kisiklott teherkocsikat beemelték, az egyik pályatestet helyreállították, átadták a vonatforgalomnak – írta a Mávinform. Hétfő este újraindulhat egyelőre csak egy vágányon, sebesség- és menetrendi korlátozásokkal a nemzetközi vonatközlekedés. A másik pálya helyreállítása és a forgalomnak való visszaadása kedd reggelre várható.

Hétfőn estétől egyelőre csak a nemzetközi vonatok Hegyeshalom, illetve Rajka felé és onnan a fővárosba tartó railjet, regiojet, EuroCity, EuroNight vonatok ismét az eredeti útvonalon közlekednek – állt a MÁV közleményében.

A Keleti pályaudvarról Bécsen át Münchenbe 20:40-kor induló Kálmán Imre vonat lesz az első teljes útvonalon közlekedő nemzetközi vonat.

A München, Bécs felől Budapestre tartó, Hegyeshalomból menetrend szerint 18:28-kor továbbinduló 67-es számú railjet xpress a Keleti pályaudvarra már közlekedik a vonal teljes hosszán, majd ezután érkeznek a többi nemzetköziek is Hegyeshalom, illetve Rajka felől a fővárosba. A belföldi vonatközlekedésben érvényben maradnak még a menetrendi korlátozások, vonatpótló buszközlekedés. Az alapmenetrend szerinti személyvonati közlekedés várhatóan kedd reggel indulhat el.

Továbbra is érvényben vannak a menetrendi, vonatforgalmi korlátozások a belföldi vonatközlekedésben:

  • az S10-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Biatorbágy, valamint Herceghalom és Győr között közlekednek,
  • a G10-es vonatok nem közlekednek,
  • az S12-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Biatorbágy, valamint Tatabánya és Oroszlány között közlekednek,
  • a soproni IC-k, illetve szombathelyi Savaria InterCity-k csak Győr–Sopron, illetve Győr–Szombathely között közlekednek,
  • vonatpótló buszok közlekednek a belföldi vonatok helyett Biatorbágy és Herceghalom között,
  • elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket a Biatorbágyot, Herceghalmot és Bicskét érintő menetrendszerinti Volánbusz járatokon, valamint az M4-es metrón
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!