Öngyilkos lett Claessens Péter, az ország egyik leggazdagabb vállalkozója

2022. július 11. – 18:53

frissítve

Öngyilkos lett Claessens Péter, az ország egyik leggazdagabb vállalkozója
Claessens Peter 2019. szeptember 16-án, Terebezdpusztán – Fotó: Kovács Márton / KKM / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Öngyilkos lett Claessens Péter mezőgazdasági nagyvállalkozó, a Claessens Group ügyvezető igazgatója, értesült a Telex.

Claessens halálát és halálának okát hétfőn az Mfor.hu is megerősítette.

A sonline.hu-val vasárnap közölte a Somogy megyei rendőrség, hogy a hétvégén öngyilkos lett Somogyszobon „egy ismert dél-somogyi nagyvállalkozó, aki országosan is magasan jegyzett eredményeket ért el állattartásban”.

A Somogy megyei hírportál azt nem írta meg, hogy kiről van szó, a rendőrség annyit közölt még, hogy a halálesetnél idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak, közigazgatási eljárásban vizsgálják a tragédia körülményeit.

A Belgiumból származó Claessens Péter 1995-ben települt át Magyarországra, később követte őt két testvére, Christophe és Johan is. Azóta mindhárman magyar állampolgárságot szereztek.

Családi gazdaságukat a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégének felvásárlásával indították be, mára Somogy megye egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásává nőtte ki magát a cég, több mint 300 főt foglalkoztatnak. A cégcsoporton belül az Agrár Kft. sertéstenyésztéssel és kantelep-üzemeltetéssel, míg a Claessens Kft. szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozik. A vállalatcsoport központja Somogyszob, Nagybaráti-pusztán található.

A Claessens-fivérek szerepelnek a leggazdagabb magyarok százas listáján, a 2022-es kiadvány szerint 32,4 milliárdos vagyonnal rendelkeznek, ami alapján az 55. helyen állnak. Ángyán József volt földművelésügyi államtitkár földárverésekről készült elemzése szerint a Claessens család tagjai szerezték a legnagyobb – 900 hektárt meghaladó – területet Somogy megyében a 2015-2016-ban lebonyolított állami földárveréseken. A család olyan földeket vett meg, amiket korábban az államtól béreltek. 28 földterületet vettek meg Bolhás, Csurgó, Iharosberény, Nagyatád, Ötvöskónyi és Somogyszob környékén. A család tagjainak együttes nyertes árajánlata 983 millió forint volt.

A Claessens Group honlapja szerint Claessens Péter június 24-én megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a magyar állam által adományozható legmagasabb elismerést. A kitüntetéssel „az agrárgazdaság területén végzett, különösen az innovatív technológiák hazai alkalmazása terén nagy jelentőségű, több évtizedes munkáját ismerték el.”

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!