Nyolc helyen van ma időközi önkormányzati választás

2022. július 10. – 07:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Sárokon, Balatonrendesen, Garaboncon, Serényfalván és Segesden polgármestert választanak, Nagytarcsán településvezetőt és képviselő-testületet is, Kecskemét és Budapest XVI. kerületének egy-egy választókerületében pedig képviselőt, írja az MTI.

  • A Baranya megyei Sárokon a polgármester lemondása miatt kell időközi választást tartani, négy független jelölt indul, a választói névjegyzékben 97-en vannak.
  • A Veszprém megyei Balatonrendes választói szintén a korábbi településvezető lemondása miatt választanak új polgármestert. A voksoláson két független jelölt indul, a településen 155 választópolgár szavazhat.
  • A Zala megyei Garaboncon ugyancsak lemondott a polgármester. A mai választáson négy független jelölt pályázik a posztra, a névjegyzékben 601-en szerepelnek.
  • A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Serényfalva 798 választópolgára a korábbi településvezető halála miatt választ új polgármestert. A tisztségért négy független jelölt indul, valamint a Magyar Munkáspárt jelöltje.
  • A Somogy megyei Segesden szintén az előző településvezető halála miatt kell időközi választást tartani. Négy független aspiráns indul, a községben 1867 választópolgár szavazhat.
  • A Pest megyei Nagytarcsán a képviselő-testület a feloszlásáról döntött, ezért polgármestert és hattagú képviselő-testületet kell választaniuk a helybélieknek. A polgármester-választáson három jelölt indul, kettő függetlenként, egy pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A képviselő-választáson 12 jelölt indul, a választói névjegyzékben 4459-en szerepelnek.
  • A Bács-Kiskun megyei Kecskemét 9. egyéni választókerületében a korábbi képviselő lemondása miatt kell választást tartani. A voksoláson hatan indulnak, a választók száma 5962.
  • Budapest XVI. kerületének 2. egyéni választókerületében ugyancsak a képviselő lemondása miatt tartanak választást, amelyen öt jelölt indul, a névjegyzékben 5472-en szerepelnek.

Időközi nemzetiségi önkormányzati választásokat is tartanak, roma képviselőket választanak a Baranya megyei Hobol, a Pest megyei Dabas és Kiskunlacháza, valamint a Heves megyei Kápolna nemzetiségi választópolgárai. Tizenegy településen a szükséges számú jelölt hiányában elmarad a nemzetiségi önkormányzati választás; Tápióbicskén, Bogácson, Nagyivánban, Katádfán, Dányban, Madarason, Tiszakarádon, Túrkevén, Szentegáton, Markazon roma, Győrben román nemzetiségi képviselő választása marad el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!