THW-647, ez volt az utolsó régi rendszám, az újat viszik, mint a cukrot

2022. július 9. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közölt néhány érdekes adatot a július elseje óta érvényben lévő új rendszomokról.

Először is a

THW-647

forgalmi rendszámú jármű tulajdonosa kössön biztosítást a rendszámára, egyszer biztos sokat fog érni (vagy nem persze). Ez ugyanis az utolsó olyan rendszám, amit még a régi szisztémában adtak ki a minisztérium közlése szerint.

Az új rendszámokat egyébként viszik mint a cukrot, meg mintha nem lenne holnap, meg mintha ingyen osztogatnák. Alig egy hét alatt ugyanis 8338 újfajta rendszámot adtak ki, közel 6500-at személyautókra.

Ez az átlagos fogyás közel másfélszerese. Ha ilyen ütemben vinnék a rendszámokat egy évig, akkor nagyjából 430 ezret adna ki a minisztérium, miközben Magyarországon átlagosan az utóbbi két évben körülbelül 310 ezer gépjárművet helyeztek először forgalomba.

A kiadott rendszámok közül közel ötszáz zöld színű volt, és jellemzően tisztán elektromos járművekre kérték őket. Szintén kb. ötszáz egyedi vagy egyénileg kiválasztott rendszámra is kapott igényt a minisztérium, ezeknek az igényeknek a nagy részét már jóvá is hagyták.

Az új rendszámokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!