A Századvég kikutatta, hogy a budapestiek kétharmada leváltaná Karácsonyt

2022. július 8. – 10:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Századvég friss közvéleménykutatása szerint a budapestiek kevesebb mint egyharmada (31 százaléka) támogatná Karácsony Gergelyt egy most vasárnap esedékes önkormányzati választáson, míg 66 százalékuk egy új főpolgármestert látna szívesen a főváros élén.

Forrás: Századvég
Forrás: Századvég

A kormányközeli alapítvány felmérése szerint 10-ből 6 budapesti elégedetlen Karácsony városvezetői teljesítményével.

A Századvég által megkérdezettek 62 százaléka úgy látja, hogy ma Budapesten inkább rossz irányba mennek a dolgok, 60 százalékuk elégedetlen a főpolgármester teljesítményével, és 64 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy Karácsony „csalódást okozott” nekik.

Forrás: Századvég
Forrás: Századvég

A főpolgármesterből való választói kiábrándulás hátterében egyebek mellett a – nem megfelelően összehangolt felújítások következtében állandósult – közlekedési káosz, a fővárosi köztisztasági állapotok látványos romlása, valamint a budapesti közszolgáltatások színvonalának esése állhat, mely problémák érezhetően nehezítik a fővárosi polgárok mindennapjait – írja a Századvég.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!