Matolcsy Ádámnak diplomata-útlevele van

2022. július 7. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Matolcsy Ádám, Matolcsy György jegybankelnök fia diplomata-útlevéllel utazott, árulta el a Külügyminisztérium az Átlátszó.hu közérdekű adatigénylésére.

Idén februárban jelent meg a Telexen a Direkt36 cikke a Matolcsy-kör felemelkedéséről, amiben különleges luxusautók kapcsolták össze Matolcsy Ádámot Somlai Bálint milliárdos üzletemberrel. A róluk készült képek egyikén, 2021 májusában Somlai a feleségével, a szüleivel, illetve apósával és anyósával együtt érkezett meg a ferihegyi repülőtér kisgépes termináljának kijáratához. Ezen a képen egy nő két útlevelet tart a kezében: egy bordót és egy zöldet. A zöld útlevél a diplomata-útlevél színe.

Az Átlátszó azért kereste meg májusban a Külügyminisztériumot közérdekű adatigényléssel, mert kíváncsiak voltak, kié volt a diplomata-útlevél. Így derült ki, hogy Matolcsy Ádám utazott vele.

Fotó: Németh Dániel
Fotó: Németh Dániel

A diplomata-útlevelek olyan plusz jogokat jelentenek, mint például a vízummentes beutazás vagy a diplomáciai mentesség. Az viszont szigorúan szabályozva van Magyarországon, hogy ki kaphat ilyen útlevelet, ezek kiadásáról a Külügyminisztérium dönt.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala szerint az alábbi személyeknek jár diplomata-útlevél:

  • a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke;
  • az országgyűlési képviselő és az Európai Parlament magyarországi képviselője;
  • az országgyűlési biztos, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettesei, az Alkotmánybíróság tagja, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei;
  • a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár;
  • a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium diplomáciai vagy konzuli ranggal rendelkező munkatársa, a Magyar Köztársaság diplomáciai képviselete diplomáciai személyzetének tagja, a Magyar Köztársaság konzuli képviselete konzuli tisztviselője, nemzetközi jogon alapuló diplomáciai kiváltságot és mentességet élvező egyéb személy, diplomáciai és konzuli futár;
  • fent megjelölt személlyel hivatalos célból együtt utazó, közös háztartásban élő házastársa, eltartott gyermeke.

Ugyanakkor az Átlátszó azt írja: a jegybankelnök fia az 1998. évi XII. törvény. 12. § (2). alapján kapott diplomáciai-útlevelet. E szerint „kizárólag utazásának időtartamára érvényes diplomata-útlevelet kaphat az a személy is, aki a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke vagy a külpolitikáért felelős miniszter megbízásából diplomáciai küldetéssel utazik külföldre, továbbá az, akinek az útlevéllel történő ellátását rendkívül indokolt esetben az irányítást (felügyeletet) gyakorló miniszter javaslatára a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezte.”

Azt nem lehet tudni, hogy a Külügyminisztérium miért látta megalapozottnak Matolcsy Ádám diplomata-útlevelének engedélyezését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!