Hány rendőr kell egy lopott Barca-mez visszaadásához?

2022. július 5. – 13:07

frissítve

Hány rendőr kell egy lopott Barca-mez visszaadásához?
A mez visszaadása – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság külön sajtóeseményt szervezett arra, ahogy kedden visszaadtak egy ellopott focimezt az eredeti tulajdonosának. A bűnügyről előzetesen nem árultak el túl sokat, az esemény meghívójából csak az derült ki, hogy:

  • nagyobb értékre elkövetett lopás miatt folytatott büntetőügyről van szó,
  • a zuglói rendőrök több embert gyanúsítanak a lopással,
  • az ellopott FC Barcelona-mez relikviának számít, és egy sportlétesítményből, egy magángyűjteményből tűnt el.

Az, hogy a rendőrség mennyire kiemelt fontosságú ügyként kezeli ezt a mezlopást, már előzetesen is érezhető volt abból, hogy mekkora médiafelhajtást igyekeztek csapni. Ha a fenti infók alapján nem jött volna meg az egyszeri sajtómunkás kedve arra, hogy azonnal regisztráljon a „MEZ ÁTADÁS”-ra, az alábbi képet látva nyilván egyből rohant a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára, így tettünk mi is.

Forrás: BRFK Sajtó
Forrás: BRFK Sajtó

A nagy, ünnepélyes mezvisszaadás előtt egy sor kérdés foglalkoztatott. Kié a mez? Mikor lopták el? Mennyit ér? Hogy lett meg? De a leginkább mégis arra voltam kíváncsi, hogy vajon

hány rendőr kell egy FC Barcelona-mez visszaadásához?

Mint kiderült, ez utóbbira egy a válasz, médiamunkásból viszont annál többet igényelt ez a nagy horderejű ügy. A zuglói kapitányság Stefánia úti épületében kedd délre összehívott eseményen Czirják Róbert alezredes a saját irodájában várta a felsorakozott kamerákat, illetve a Puskás Aréna és az MLSZ képviselőit. A nagy mezvisszaadás végül sikeres volt, tokkal-vonóval (beszédekkel, fotózással, vágóképezessel együtt is) mindössze 10 percig tartott.

A mez az asztalon – Fotó: Bődey János / Telex
A mez az asztalon – Fotó: Bődey János / Telex

Mit árultak el az ügyről?

Idén júniusban tettek feljelentést arról, hogy a Puskás Aréna egyik skyboxából ellopták a Barcelona egykori játékosának, Carles Puyolnak a dedikált mezét. Ezt a mezt a feljelentés után két héttel egy netes oldalon megtalálták a nyomozók, akik felvették a kapcsolatot a hirdetővel, és az eredetileg 750 ezer forintért kínált ruhadarab árát lealkudták 200 ezer forintra, így sikerült találkozóra bírniuk az eladót. A mezt a rendőrök lefoglalták az átadó személytől, akitől a kihallgatásakor azt is megtudták, hogy két társa volt, akikkel korábban együtt dolgozott a Puskás Arénában. A férfit pénzmosással gyanúsítják, a társait pedig lopással.

Nagy rendőrségi visszaadások

A rendőrségtől egyébként az ellopott dolgok ünnepélyes, fotósok által dokumentált visszaadása egyáltalán nem áll távol. Az elmúlt években adtak már így vissza makettautót, szerszámokat, készpénzt, tabletet, biciklit, aggregátort, sőt egy engedély nélkül elejtett szarvasbikát, pontosabban annak trófeáját is.

Mezátvevő ember mezzel – Fotó: Bődey János / Telex
Mezátvevő ember mezzel – Fotó: Bődey János / Telex

Amikor tavaly ősszel a rendőrség visszaszolgáltatta egy idős férfi autóstáskáját, amit egy csepeli áruházban loptak el tőle, miközben a vásárolt árukat pakolta el, akkor a BRFK konkrétan videóra vette, ahogy a szerencsés táskatulajdonos azt sem tudta, hogyan hálálkodjon a nappalijában ácsorgó rendőröknek.

Az persze még a fenti példákhoz képest is szintlépésnek tűnik, amekkora feneket kerítettek a Barcelona-mez köré. Mondhatjuk úgy is, hogy a rendőrség úgy még nem adott vissza dolgot korábban, mint ahogy azt ma tették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!