Navracsics megírta a válaszlevelet az EU-nak, bízik abban, hogy lesz megegyezés

2022. július 1. – 22:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Június 27-én járt le a határidő, amíg a magyar kormánynak válaszolnia kellett az Európai Bizottság jogállamisággal kapcsolatos kifogásaira, mondta Navracsics Tibor pénteken az Indexnek.

A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter azt is közölte, hogy a kormány 70-80 oldalas válaszlevelét időben elküldték, azt most „tanulmányozza” a bizottság. Az anyag Navracsics szerint javarészt technikai, de politikai kérdések is felvetődnek benne.

„Azt látom, hogy folyamatosan közelednek az álláspontok, haladunk egyfajta megegyezés felé, és én abban bízom, hogy ez a levél még inkább hozzátesz ehhez a kölcsönös közeledési folyamathoz” – mondta a miniszer. Ő abban bízik, hogy 2022 második felében a helyreállítási alap és az operatív programok finanszírozása terén is sikerült megállapodást kötnie a kormánynak.

„Ha ez sikerül, akkor nem kizárt, hogy még az idei évben akár uniós források is jöjjenek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!