A budapesti reptéren is érdemes késésre számítani a munkaerőhiány miatt

2022. június 30. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Érdemes késésekre, járatkimaradásokra számítania azoknak, akik a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indulnak nyaralni – írja az MTI a reptér üzemeltetője, a Budapest Airport (BA) közleménye alapján. Emögött az áll, hogy az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány és a légiforgalom nyári emelkedése fennakadásokat okoz a földi kiszolgálásban.

Az üzemeltető szerint a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból. Előfordul, hogy a felhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll fel, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók.

Indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra. A menetrendi változások a BA honlapján is követhetők, az utasok viszont nem a reptér üzemeltetőjével, hanem a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.

A közleményben kitértek arra is, hogy értékelték a vasárnap éjszaka kialakult helyzetet, amikor a lassú poggyászkirakodás miatt több órát kellett várniuk az utasoknak, akiktől egyúttal elnézést kértek. Azt ígérik, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek elkerülésére. Hozzátették, hogy napi szinten egyeztetnek a földi kiszolgálókkal, és igazodnak a folyamatosan változó helyzethez.

A BA szerint a repülőterén egyelőre nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várani. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!