Pénteken jön egy hidegfront, de nem nagyon fogjuk érezni a hatását

2022. június 29. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek éjjel hidegfront érkezik, ami átmenetileg pár fokkal mérsékelni fogja a hőmérsékletet, vasárnapra viszont vissza is tér a kánikula. Igazi hőségzáró hidegfrontra csak a jövő hét közepén lehet számítani, írja az Időkép.

Csütörtökön és péntek napközben kitart a 38-39 Celsius-fokos forróság, péntek éjjel viszont feltámad az északnyugati szél, szórványos záporok, zivatarok is jönnek. Nagy lehűlésre azonban nem kell számítani, vasárnapra visszatér a kánikula.

Péntek késő este hidegfront éri el a Dunántúlt, ami szombat napközben a keleti tájakat is eléri. A szél északnyugatira fordul, többfelé feltámad, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén erős, a Bakonyban viharos lökések kísérhetik. Péntek éjjel nyugaton, szombat reggel a középső tájakon, napközben pedig a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórt záporok, zivatarok.

Szombaton pár fokkal mérséklődik a nagy meleg, a Dunántúlon 28–31, a Dunától keletre még 31–36 fokra számíthatunk.

Vasárnap már száraz, meleg időre van kilátás, 30–35 fokos maximumokkal.

A jelenlegi számítások alapján hőségzáró hidegfront csak a jövő hét közepe táján érkezhet, akkor van esély arra, hogy nagyobb területet érintő zivatarlánc alakuljon ki, és legalább 10 fokkal visszaessen a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felhívja a Balatonnál fürdőzők figyelmét, hogy szerdán az erősebb széllökések a déli parton veszélyt jelenthetnek, ugyanis ott az áramlás a tó belseje felé tartó sodrást okoz.

Fontos, hogy a partnál nem feltétlenül érezhető a szél hatása, csak attól távolodva, emiatt sokszor észre sem lehet venni, hogy a gumicsónak vagy a vízibicikli már messze sodródott a parttól. Ha ilyen besodródás fordul elő, soha ne hagyjuk el a csónakot – figyelmeztet a hatóság.

Elsodródó labda, matrac után úszni szintén nem szabad, ugyanis még ha sikerül is utolérni, a sodrással szemben már nem biztos, hogy vissza tudunk úszni a biztonságos vízterületre.

Várhatóan késő délelőttől a partra merőleges irányba fordul majd a szél, megélénkül, majd meg is erősödik (40–50 km/h). Ezért fontos a viharjelzés állapotának figyelemmel követése és a viharjelzési szabályok betartása. További hasznos információ az OMSZ honlapján olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!